Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Tűz az égen

124 Égett a felhő csakhamar, egészen. Feljebb toluló fodrozaía nehéz füstgomolyagnak látszott s nemsokára az is meggyúladt. Tűzvörös lobogással nőtt a nagy égés odafent. A nap valahonnan a nyugati szemhatár mélyéről hintette sugárkéveit a magasságban úszó felhőre, amelyről hirtelen olyan visszaverődő fényesség áradt le a hegyre s a katlanra, hogy elkápráztam attól a tündéri világítástól, amely mintha egyszerre mutatta volna a hajnalt az alkonyattal . . . Halk neszre rezzentem fel s a teljesen megvilágított keskeny tisztásra esett a szemem. A káprázat játékaképen ott állót Ő, alig ötven vagy hatvan lépésnyire tőlem ! Koronás fejét magasra emelte; vastag püffedt nyaka mereven fordult felém ; hatalmas alakja délcegen, barnán, rugalmasan és mozdulatlanul várta egy másodpercig a fényképészt, aki ebben a remek állásban megörökítse. De mielőtt mohó sietséggel megcélozhattam volna, egyetlen ugrással bent termett a túlsó oldali sűrűségben. Elkéstem. Szívdobogva hallgattam agancsa halk csattogását a galyak közt. A fényes világító felhő ebben a pillanatban homályosodott el odafent. Hirtelen este lett.