Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

A krakéler

126 Most még óvatosabban cserkéltem utána, amit valamennyire megkönnyített az, hogy a hárem — négy vagy öt suta — a basa előtt vonult s így nem kellett attól tartanom, hogy meglepetésszerűen, oldalról vesz észre valamelyik. A bokrok ritkultak. A tető felé egyre nagyobbak lettek a tisztások. A fedezetem kevesbedett. A helyzetem ennélfogva hovatovább bizonytalanná kezdett válni, mert a távolság köztünk nem fogyott s elég tekintélyes volt; pedig észrevétlenül már nem messzire mehettem a hencegő fráter után. Elhatároztam, hogy az első elfogadható pillanatban örökre megállítom; leterítem, feldöntöm. Hisz' " remek „Schönauerem"-ben teljesen megbízhatom. (Csak jómagambaii bízhatnám annyira!) S amikor már azt lestem, hogy csak egyetlen-egyszer mutassa jól a vállapját az én krakélerem: hallok egy morgást, éppen a begy tetőn; de olyat, mintha alulról gurgulyázna fel a föld korgó gyomra. Azután megjelenik a sziklák élén egy sötét szobor, agancserdővel a fején. Jött az igazi nagyúr és haragosan kérdezte: ki háborgat?!! — A vén bika, amely után máinyolc napja jártam a hegyeket, ott volt