Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

A krakéler

124 kifejlődött agancsa; de ezen az aganoson volt valami, ami rögtön megmagyarázta a viselője tolakodó vakmerőségét. Erős szemágai olyan egyenesek voltak, mint a tőr és kihívóan meredtek előre. Ez a „gyilkosszarvasok" jellege. Minden más rendes szar vasbikának az agancsán kissé felfelé hajlik a szemág vége; a „gyilkosszarvas" szemága ellenben egyenes. A „szemág" az agancsszáron, a koponyához simuló rózsatő fölött, az első kinyúló ág, amely tulajdonképen a szarvusbika fegyvere. Az agancsa többi részével üt és paríroz a bika; a szemággal támad, verekszik, döf és szúr. És annál biztosabban, annál kivédhetetlenebbül szúr, minél egyenesebb, minél tőrszerűbb a szemága. Az ilyen fegyverzettel „megáldott" szarvas már kölyökkorában tapasztalati tudatára ébred az ő kivételles félelmességének, mert játékviaskodásaiban is biztosan, könnyedén veri a kortársait. Még tacskó, aki csak mulatságból verekszik a pajtásaival; de a szemága komollyá teszen minden páros viaskodást. Játékból is elevenre talál, még pedig érzékenyen; bajvívása tehát fölényes, aminek csakhamar tudatára ébred. És attól kezdve kötekedővé, krakélerré válik. Annál inább, minél jobban közeledik a férfi-