Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Éjjel az erdőn

Ill Találkozhatott valamelyik leíoglalatlan idős hölggyel, aki azután kacérkodott vele. A kis bika ennek pengethette a lantját; — vagy csak úgy plátói ömlengéssel üzengetett át a vén hasa háremének, amelyet megközelíteni nem mert. Minél jobban elcsendesedtek az öreg urak, annál hangosabbá vált ez a tejfelesszájú legényke. S e közben lejött egészen a kunyhóig, ott nyögdécselt, ott panaszkodott, búsult, izgult és verselt, magamagát bolondítva vele. Ez még kijön ide elém, gondoltam, — pedig ha észrevesz és megriad, azzal meg is bontja az erdő nyugalmát. A kis-inóei bika lehúzódhatott s azt megzavarni nem szerettem volna. Hisz hajnalban reméltem vele a találkozást. Óvatosan szedelődzködtem és besompolyogta,m a kunyhóba. Sokáig hallgattam ott a kis bika nyefcergósét. Az egész nagy erdőn elnémultak a szarvasok, csak ő egymaga dúdolt, nekikeseredve, leküzdhetetlen sejtelmei között a szerelmi boldogságnak. — Várj még egy kicsit, öcskös, — gondoltam magamban, szinte bosszúsan a nem