Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Éjjel az erdőn

107 engedelmes, alázatos háremhölgyeivé válnak a győztesnek. Holdvilágos késő este, szinte nappali világosság mellett folyt le egyszer előttem egy ilyen párbaj. — Váratlanul, hihetetlen sietséggel történt a nagy jelenet. — Alig ordított egypárszor az egyik nagyúr, már felelt neki közvetetten közelségből a másik, és mielőtt meglepetésemből magamhoz térhettem volna, „en garde" nélkül megrohanták egymást. Tessék elképzelni két, egyenkint kótmétermázsás testtömeget, amelly dübörögve, fújva, a földet döngetve koppan össze hatalmas agancsával és aztán taszítja, löki, töri egymást, hogy az ellenifelét térdre kényszerítseA fehér agancsvég megannyi hegyes tőr, amely előrenyúlik a lehajtott, sötét, vastag agancsszáron. Köztök a szemág az igazi fegyver. Jaj annak, aikinek az oldalát éri. És százszorta jaj, ha ezek a szemágak nem is hajlottak, mint a török kard, hanem egyenesek, mint az olasz vívótör. Az ilyen szemág ritka, mint a fehérholló, de a tulajdonosát verhet et lenné teszi, hacsak sokkal erősebb ellenféllel nem kerül szembe, aki félre bírja ütni, el bírja taszítani