Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Éjjel az erdőn

105 Hallgatódzom ós várok ... Felleghajtómat magamra borítva, — bogy éjjeli pongyolámmal fel ne keltsem az esetlegesen erre vetődő szarvas figyelmét, — mozdulatlan fatörzsként lapulok meg a helyemen, úgy figyelek. Aki nem bolondja a természeitnek, százszor belefáradna és inkább a kunyhó kényelmes fekvőhelyén nyújtózkodva álmodoznék, amíg el nem nyomná a valóságos álom. De bennem a természetimádás szomjaztató gyönyörén kívül vadászvér is pezseg; már pedig ez egészen más, mint minden egyéb szivetdobbantó patakja az élet forrásának. Alkonyattól sötét estéig és sötét hajnaltól világos reggelig mentem, kúsztam, lopództam a nemes vad után, amelyet keresve (keresek. A nappali órákban lusta pihenéssel gyűjtöm a fáradtság legyőzéséhez szükséges testi erőt, amelynek a korlátlanságát részegítő lelki izgalmak biztosítják. Amikor pedig ráborul a világra a néma éjszaka, akkor a kíváncsiság, meg a tervezgetés ingere órákig odakint tart, hogy meglessem: hol és merre ad jelt magáról a büszke, de nagyon óvatos háremhasa; és hogy a hangja után ítélve melyik lehet igazibb, fejlettebb, amelynek fejedelmi korona ékesíti a fejét. Mert — mint