Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Őszi hangulat

98 megijedem tőle. Elrontani a dolgot sehogysem akartam volna. Pedig ha lövök és hibázom, akkor vége! Akkor ezek a túzokok ebben az esztendőben ide nem telepszenek többet az én kedvemért. Hátha máskor közelebb kapom őket?!... De hátha nem?!... Megszólalt bennem az a valaki, aki mindig sürgeti, rábeszéli a vadászt a sietésre: — Ördögöt kapod te ezeket közelebb valaha; tudják már ezek, hogy milyen távolságra tartsák magokat minden fedezettől. Holnap sem lesz jobb, s ma legalább itt vannak. — Jól van; ha gondolod, lövök, — alkudoztam a lelkiismeretemmel. — Persze, hogy gondolom, csak lőjj bátran. Erre a párbeszédre, amelyet magammal folytattam, térdre emelkedtem s a fához támaszkodva, jó célzás után négyszázas irányzattal lőttem. Én is voltam valaha gyermek és tudtam ugrálva, táncolva örülni valaminek. De akkor sem éreztem azt a táncos kedvet, aminőt erre a lövésemre, amikor a nagy kakas csak hátradőlt és a két kiterjesztett szárnyára támaszkodva, szinte azt kérdezte egész testtartásával: Hát ez meg mi volt?!