Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Őszi hangulat

95 nek a kis tojásdad levélkék. Enyhe pihegés száll feléjök a magasból s gyönge borzongást suhogtat végig a fán... Ügy rémlik attól, mintha nem is volnék igazán magamban, hanem valaki figyelne rám felniről. Az őszi levegő a legmagasabb régiókig tiszta, felhőtelen. A nagy fa bokrétája élénken rajzolódik bele minden levelével, mintha rá volna hímezve. A nap a hátam mögött száll lej jehb-lej jebb. Arocal keletnek volnék, ha állanék; így, fektemben, csak a hátulról özönlő fényből találgatom, milyen magasan lehet még. Amint így andalgók s nézem a közben az el-elvillanó legyecskéket, egyszerre csak elébem szökik az égen egy rettentő nagy dongó; utána a másik, harmadik, a negyedik — tizenegyig ... Ohó! túzokok!... Tizenegy hatalmas óriása ,a magyar pusztának. Szállnak-szállnak erős, nyugodt szárnycsapásokkal, rendetlen rajban, a kis kőriserdő felé. Hirtelen felkönyökölök. Eszembe jut az a csodálatosan szép októberi nap, amikor vagy tíz évvel ezelőtt abból a kis kőriserdőből lőttem egy hatalmas túzokkakast egy szem 8 milliméteres Mauzer-golyóval, vagy négyszázlépésnyiről.