Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Proletárok

92 Az erdő csendes, csendesebb még mint a sivatag. Az élet jele még kevesebb benne, nyomot elszórva látsz csak s bujkálnod kell érte a tüskés bozót között. Fakopáncs kalapál a szúrágta fán; messziről elhallatszik hozzád ; a tiszta, megsűrüdött téli levegő elhozza a hangot. Apró madár most nincs is az erdőn. Sármány és cinke beköltözött az ember közelébe, falvak és városok bokros kertjeibe, fonatos sövények szalmája közé. Itt kergetik az ökörszemet, amely pajkos koboldként szökdécsel közöttük s eltűnik ismét egy kis repedésben, ha űzőbe vették. A fenyvesek közt elfog a félelem; a bérc telének nincs vigasztalása. Nincsen rajta semmi a rónából; falvak bádogtornya, kémények párája, füstje, ösmeretlen panoráma itt. Fajdtyúk s császármadár kapar a haraszton, meglippen a hóban lépteid neszére s visszhangos robajjal röpül a sűrűn keresztül, amikor már elmentél mellette. Zúgó hegyi patak mormolását elfogja a hó, megnémítja a fagy; vérszomjú vággyal lesik itt a rablók áldozataikat. Mikor a nap leszáll s álomra tér a rónák félénk proletárja, akkor kezdik a haramiák bűnös utaikat. Hófuvatagos erdő szélén lompos farkú róka csúszik a holdvilágos síkra; bent a vágások sűrű