Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Proletárok

86 Egy sincs ezek közt, aki a magáéból élne ; szabadosságuknak semmi sem imponál, nincs akarat, amelyet követnének. Övék a világ, minden örömével; nem rettegik a holnapot előre; vígan, boldogan élnek a mának. Könnyű nekik, mert nincs miért állandó otthonra vágyniok. A laza barátságot csak ösztönök vezérlik; rájok nézve az évnek csupán két része van: az egyik a farsang, a másik a böjt. S míg gondtalan örömben kéjelgik át amazt, szenvedéshez edzve, türelemmel sínylik az utóbbit. Kínos időszak nekik a tél. Nyári dobzódásukból kijózanodva, hősiesen tűrik a szenvedéseket s elvesznek némán, megsiratatlanul. Avatatlan szem hiába keresi kopár hónukban az élet nyomát, nem akad másra, mint a pusztulás jelére, amely legfölebb ha a múltról beszél. Csend és kietlenség van ott mindenfelé, a merre nézel. A puszták társadalma elbúvik előled; barátságos tanyák képéhez szokott tekinteted előtt érthetetlen a nagy természet titkos irása, amelyhez a kulcsot egykönnyen meg nem találod. Hisz csak a szép fehér, úrnak való telet látod a hóban, amely korcsolya után csiklandozza vágyakozásodat s a széles fehér mező aligha hozza eszedbe a szükséget és nyomort, ami úgy sanyargatja a puszták lakóit. A küzdő ember, akit nyomasztó sors tanít,