Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Szüret

73 leánysereg csipog a szőlőtőke körül s nagyobb pusztítást visz véghez a ropogós szemekben, mint amilyet a korai góhér érése óta művelt a rigó. Mert jussa az a szüreti munkásnak, hogy a saját gyönyörűsége legyen az első. Tudja jól a gazda, hogy nincsen olyan hosszú, amelyiknek vége ne lenne s ha jól lakott édes mustlével a népsége, ráun a pákosztosságra és neki lát az iparkodásnak, hogy hamar kiizzadja a feleslegét. Játszva, cicázva veszi be magát a pipikendős had mindenüvé, ahonnan előkukucskál a szüret kincse. Nyomán bújik utána a puttonos legénység, sorra járja a kosarasokat, amig színültig nincs az öblös faedény; akkor két karjára fűzi, a hátán megemeli és lohol vele a völgybe, a sajtolóhoz. Szól közbe a nóta és trillásan flótázik a vidám fütty; félre búbánat, nincs ok a szomorúságra. Szabad a vásár; kinek-kinek meg van a dolga, megoszlik a munka annak rendje szerint az emberféle meg a fehércseléd közt. Gyöngébbet illeti a fürtnyeső kés, férfié a puttón, a legmarkosabb bocskorosoknak jut a dézsa. Karót ereszt a dézsa két fülén át, abba csimpaszkodik elől-hátul, másodmagával, hogy csakúgy hajlik bele a jó somfa-bot, mikor megemelik vele a telt edényt. A garádon kíváncsian húzódik meg a szőke rigó, meg a vándorúiban levő énekes madár; magasan a szőlő felett