Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Őszi mulatság

69 színekkel pompázik a bokor levele az őszi hervadásban; sárgán, pirosan hull róla a levél minden fuvalomra. A lábas erdő felől elzúg a falka csaholása; villámgyorsan szökik ki az őz a nagy erdőből a völgy bokrai közé; nagy távolságból látni, amint átrepül az útba eső bokron, vízmosáson. Egész figyelme ott van a hajtáson; halálra rémíti a csengő csaholás; vaktában menekül előle, neki a vadásznak, aki izgatottan várja. A lövés dörejére megbomlik a hajtás, esze nélkül fut elő a kopó, csak a vezér marad meg a nyomon, s hűségesen hajt mindaddig, amíg a vad nyomán ő is előkerül. A kopó az, ami elevenné teszi ősszel az erdőt. Szajkó recseg fölötte; kiséri a kutyát, meg a vadat; elszáll néha a vadászhoz is és nagy félénken körülkerülgeti. A többi szárnyas kihúzódott most már a szélekre, vagy elköltözött téli hazájába. Ott, ahol a vadkan megfekszik a völgy mocsarában, nincs is már közülök egynek sem tanyája. Míg a nyár meleg sugarát lehelte ki éjszaka a föld, addig lappantyú szálldogált ott nesztelen szárnycsapással, de az ősz szele elzavarta azt is, csak a bagoly röpköd esténkint a szomorú tájékon. Ha a kopó leszáll a tüskebokros völgybe, ahol medve-hagyma elfonnyadt, szára nő a vizenyős talajon : ráakad néha a mocsárban fetrengő komor állatra. Az ember-nemjárta sűrűségből mérgesen