Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

A pákász

57 visszamenet belekukkanjon a csíkrekeszekbe és megforgassa a gátakba dugott kast. Zsákmány kínálkozik neki innen-onnan; babonája, hogy nagy szerencse vár rá, ha sárga csík-király kerül a csíkgyüjtő lopótökbe. Nagy ritkaság, isten csodája; nem is enni való, csak hogy a többi közé keverve nagyobb legyen azoknak a kelendősége. Unalom nem terem a lápon. Gazdag forrása kínálkozik benne a változatosságnak s a pákász ösmeri a módját, amellyel hozzájut. Meleg időben az ólálkodó csukára les a síkvizek szélein; alkonyaton pipáló halat csapkod a zavaros vízben; szenvedéllyel űzi az irtó sport minden fajtáját: halász, vadász, madarász egyaránt. Múlnak az évek, nap nap után meghozza neki a maga örömét; a pákász busásan kiveszi a részét belőle és nem törődik vele, hogy sok szenvedés, sok nélkülözés kiséri örömei nyomán. A tél is hoz valamit az ő konyhájára, ha nem is annyit, mint a nyári esték szunyograjos világossága. A havon megkeresi a lápi forrást, ahová a vadruca, meg a levegőre kívánkozó póchal ezrével rajzik össze; majd végig vizsgálja a cseretet; órákig kiséri a rókanyomot, amig végre kilesi, hogy melyik nádtömbnél kell elállnia lesre. Tőrt rak a menyétnek, meg a vidrának és egyre vágja a léket a jégen, ahol csíkaratása van, amikor akarja.