Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Tenger

38 mely befúrja magát orrával a mélybe, hogy a következő percben vadul kapaszkodjék fel hullámparipájára, amely egyre-másra ledobálja ideges hátáról. A tenger zúgása, a habok játéka, az ég zengése, a nem szűnő ingással együtt mindinkább úrrá válnak fölöttem ; aggódva érzem, hogy szédülök. A tengeri betegség első jele ez. Az imént még boldogitó gyönyörérzettel csodáltad a haragos tengert, most hirtelen valami nyomasztó szorongás ül szivedre, mint a vizek lidérce, amely vampirajakkal szívja ki arcodból a vért, hogy érzed amint lassankint sápadsz és veszted az életet. A külső zúgás, amely összefoly egy hanggá körülted, egyre jobban kalapál és pörög fülhártyádon; fellüktet onnan az agyvelődre és szürke fátyolt von szemed elé, amelyen keresztül csak a tajtékhegy fehérsége villan át s amint az összeomlik, az örvénybe zuhanó hajón megroggyan a térded. Az aggódó bizonytalanság érzete növekszik ; izgatottan fordítod szemedet minden irány felé, ahol egy pillanatnyi megnyugvása lenne az ingás káprázata ellen; nyugtalanság száll meg, elhagyod helyedet, hogy jobbat keress; ijedten kapsz hozzá mindennek, amiben támasztékot remélsz; hideg izzadság ül arcodra, nyakadra; lélekzeted gyorsul; ütered szabálytalan ; szivdobogásod elhal; tántorogsz, kezed remegni kezd; nincs többé erőd, hogy megmarkold, ami-