Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Tenger

34 nincs más változatosság, csak ingás és mozgás, a világtestek megmásíthatatlan törvénye szerint. Ki akartam jutni a nagy tengerekre; látni azt a hatalmat, amelyet lángész sem bír igába hajtani; el akartam jutni odáig, ahol csak a derült ég boldogit s halálfélelmet kelt a feltámadó felhő; ahol az ember gyámoltalan játéka a sorsnak s a nagy isten elborult arcának láttára csak vergődni tud, mint valami féreg és imádkozni, őszintén, igazán! Amerre nézek, az öt világrész partjaitól messze, mozdulatlan szélcsend uralkodjék ; folyjanak egymásba a mérhetetlen tömegű térségek; az Atlanti tenger, az indiai vizek, a Csendes óceán, egy hullámfodor nélkül feküdje meg a föld üregeit, hogy az ég kék szine megfesse tükrét és ez a tükör visszaverje a fölötte lebegő sirály szárnycsapkodását. Ez után vágyódtam, ha nem hallom is a pitypalaty verését s a pirosbegyü kenderike dalát, melyek a lucernásból s a sövény tüske-vesszejéről hangzottak felém. Nem is hallanék mást, mint a hintázó hullám csapkodását; minden egyéb néma, titokszerü, hideg és zárkózott, akárha ellenségem volna. Hanem azért napfelkeltével fényes rózsaszínben ég körültem a tenger s a holdvilágnál kékes zománccal csillog a hullám, mintha az ébredő vagy a szunnyadó nimfák fátyla takarná.