Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

A rózsák szigetén

30 És ez a sokféle illat mind itt kavarog a szigeten szanaszét. Megyek a méh után, arra, amerről a barát-fülemüle bűvös dala szól s egyszerre csak bent vagyok a rózsaerdő kellő közepében. Persia napja nem festheti pirosabbra a sirázi rózsát; a két Indiának nincsen olyan tarkavirága, amilyen színekkel itt összekeveredik a tarka rózsahullám. A föld arcának pirulása ez s rózsavízzé válik az esőcsepp, mire lepereg az illatos köddel párolgó szirmokon. Elbolyongok a keskeny ösvényeken; néhol alig látszom ki a virágok közül; mindenfelől hívogat a csodálatos szépség, a mámorító illat. Nem a jázmin és az olajfa kábitó szaga ez többé; valami felséges, finom, átható pára ez, amelyet csak az első pillanatban érzel igazán, hogy azután eltompuljanak idegeid s csak pihentetés után élvezhesd újra a mesés illatot. Látom a rózsák királynőjét. Vénusz keblének egy patyolat darabja, halványpiros vékony ereivel. Szirmának érintése sikos, mint a kaméliáé; kelyhe duzzogva feszül szét, akár a haragos szép asszony ajka, ha megnevetteted. Hogyha megcsókolod, a szivedig nyilai az illata, amely olyan, mintha vadrózsalevél és barackvirág közül szedegetnél ki erdei szamócát. A szomszédos tőn nyilik egy darab virággá vált vaníliás fagylalt. A szirmai széle piros-