Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Tavasz az erdőben

14 magányosan húzódik meg sötét várában az öreg „szakállas". Az ifjabb nemzedék ez alatt többedmagával űzi el egyhangú élete unalmát s tollászkodva lesi a tavaszi kotlós első bakogását. Szivökben az érzelmek szunnyadásának ideje alatt is örök szikra emészt s hogy lánggal fellobogjon, nem kell hozzá egyéb, mint márciusnak egy langyosabb szellője. A tavaszi pitymallat szürkesége meghozza a „köszörülés" szerelmi őrületét, amely megfosztja a rajongót eszétől. A fenyves erdőben csend van mindenütt. Patak csobog, csermely mormol a völgyi szakadékban ; éjjeli madár vijjog bele a közelgő hajnalba ; csak a csillagok lassú fogyásáról veszed észre, hogy túl vagy az éjszakán, amint a szürkület első derengésére eltünedeznek. Ott állasz némán, a keskeny hegyi uton; sürün borul föléd a tűvel bokros ág; meg nem moccansz, ugy hallgatod az isteni csendet. Térdig érő hóba vagy ékelve; a gályákról apró hólavina szakad a nyakadba; megfürdet és fölzavar édes ábrándozásodból. Ekkor hirtelen felkapod fejedet s félig nyilt ajakkal hallgatózol; a tetőről klappogó hang zörgeti meg az érdes levegőt; egyszer, kétszer.. . ismét és újra szól. . . majd elkezd csattogni, dobolása ugy hangzik le hozzád nemsokára, mintha szünete se volna... majd meg összeolvad, azután megcsattan a végén