Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A kis Bingó meg a nagy Pongrácz

— Éppen ezek kellettek ma nekünk!... No te babszem Jankó, megkaptad-e az üzenetemet? — Arra jöttünk meg, — szólt a kis Bingó hetykén. — Nem szeretek levéllel válaszolni. Pongrácz bárgyú arcczal dünnyögte oda a társának: te verekedni akarsz! A kis Bingó ráförmedt: — Ne biztasson kend, Pongrácz bácsi! Nincs nekem szükségem uszításra. Inkább még én mondom magának, legyen csendben. Agyonüt valakit, a milyen kutya-dühös, oszt' akkor becsukják. A nagy Pongrácz úgy elszörnyedt erre a beszédre, hogy szinte felröffent. Attól csakugyan nagyon dühösnek látszott. — No, ha itt vagy, te babszem Jankó, gyere közénk mulatni,— feleselt a korcsmaajtóból Karva Misa. Bingó intett Pongrácznak. Ha szépen hínak, menjünk. (Súgva tette hozzá: ha most megijedünk, kiterítnek.) Azzal indult befelé, elszántan. Karva Miska elcsudálkozott egy pillanatra, s félreállt az útból. A két vadőr elhaladt mellette s bement az ivóba. Ott egyszerre vagy tizenkét legény font körülöttök eleven sövényt. — Hát ezek mit akarnak?! . . . Még ide is utánunk mernek jönni?! — kiáltotta valamelyikök, a kit nemrégiben vadorzáson csíptek. — Szíves hívásra jöttünk, — szólott a kis Bingó; — a kinek nem tetszünk, az innen kimehet, — tette hozzá félvállról, s kereste a helyet, a hova letelepedhessék. Ez már sok volt Karva Miskának, a ki a fenyegető üzenetet küldte. Odaugrott a kis Bingó mellé. — Még csúfot űzöl velünk? — kiáltotta, s belekapaszkodott a zömök legénykébe, a kinek abban a perczben egy féltuczat esett neki. A kik legközelebb érték, megragadták. A kis Bingó villámgyorsan guggolt le s a legények arra mind egymásnak buktak. Elkiáltotta magát: „Csípd meg!", s azalatt valamit kirántott a csizmája szárából. Mint a megszorított hörcsög, össze77