Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Koczapuskások

kamatostól, de erről rendesen végkép megfeledkezik a jámbor. Ha aztán akad, a ki megsokalja a dolgot s szól neki, akkor összecsapja a kezét s így kiált fel: — Erről ösmerek magamra kérem, nincs még egy ilyen feledékeny ember a föld hátán! Mennyi is volt? Tiz! Kérek még hozzá tizet, lesz húsz. Ha többel tartozom, kevésbé felejtem el. A barátai már nem is emlegetik a tartozását. Mert végül a többet is csak úgy elfelejti, mint a keveset. A mint a vadászterületen a szekérről leszálltak, azt kérdi Lengőtől: — Ugyan kérlek, hányadika van ma ? — Bizonyossággal akarta hallani, hogy benne vannak az augusztusban, nehogy hiba legyen. Lengő dühös volt. — Tizenötödike — mondta félvállról, mert Kesely már vagy ötven patronját hordta el apránkint. Kesely nagyot nézett. — Tizenötödike? — kérdezte hitetlenül. — Tizenötödike, — felelte Lengő rendületlenül. — Ma már lövünk nyulat. Mától fogva szabad. — Szabad, — visszhangozta Kesely és elkezdett a tarisznyájában kotorászni. — Van nyolczas söréted? — kérdezte. — Adj kölcsön tíz patront, (ezt az alapszámot következetesen megtartotta) csak nem lőhetem a nyulat tizenkettessel. Lengő úgy tett, mintha nem hallaná s nagyokat füttyögetve a kutyájának, szaladt a tengeri-tábla felé. A tarlóról felugrott előle egy nyúl. Brumm-brumm! odagyújt neki mind a két csővel. Ám a nyúl vigan lohol tovább, éppen Kesely felé, a kit egy jókora bokor fedett. Kesely is ráfogta a puskát s puff! ott fekszik a nagy . hasas nyúl! — utóisókat rugdos. A szerencsés vadász büszkén emeli fel a nagyfülű állatot s magában mosolyog. Hogy mérgelődik Lengő! — Vadhordó hálójába teszi a nyulat, s a vállára dobja, viszi. 41