Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Egy bús vadász s a kutyája

lábszárait, csakhogy minél hamarabb viszakerüljön a maga határába. Addig vágtat, a mig majd hogy össze nem roskad a fáradságtól. Csurom vizzé izzadtan áll meg odaát, túl a határdombon, s akkor visszanéz. Hát az a „valaki" csöndes nyugalommal baktat a nádas felé; ügyet se vet erre. Most már látja Makari, hogy nem puska van a vállán, hanem rúd. Az nem is a vadőr eszerint. Most már úgyis mindegy, — vége a vadászatnak. Nincs sneff; nincs kutya; de még ruganyosság sincs több a vén inakban. Haza indul Makari; czammogva lépdel; búsan horgasztja le a fejét. Pedig pacsirtaszóval van tele a világ, s a gólyahír bokrétái most is úgy megmosolyognak, de úgy. A mint hazaér a kapu elé, akkor fordul be a másik utczasarokról egy tötyögő, lihegő, fáradt, csatakos állat. Egymásra néznek s szinte meghökkennek. Mindegyiknek ez van a szemében: hát te hol veszed itt magadat egyszerre? De azért Makari nem pöröl most, Fagót pedig kivételesen nem fagótozik. Mit is érne vele? 39