Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Kollegák

kezibe, kollega, nem pipa. De van-e legalább dohánya az istenadtának? Ha van is, annyi szent, hogy vágott dohánya nincsen" — stb. így folytathatta volna akár hajnalig. Ki nem fogyott volna belőle. M. Józsi pedig pukkadozott volna. De O. Ferinek ez nem volt elég. Neki az kellett, hogy Józsi bátya ne csak pukkadozzék, hanem megpukkadjon. Jámbor sunyisággal közeledett a k—i erdészhez. — Ejnye kollega, hát igazán nincs tüze? Biz' az csakugyan baj, mert az én gyufám beleesett a vizbe. Az uraké elfogyott. Mi lesz most? Ez a kérdés egy pillanatra megállította az élmények sürgős elmondását. Mindenki súlyosan érezte, hogy nagy lemondás vár rá. Már pedig ételről-italról lemondani semmi. Hanem szunyogos helyen füstölés nélkül tengődni! . . . Ilyet csak a rossz lélek találhat ki, hogy hóhérolja vele a szegény pipás-szivaros embert. O. Feri ebben a válságos pillanatban ily szókra fakadt: — Tudja mit, kollega? Segíthetünk a bajon. Tegye le csak a fűre a kalapját, én majd kiszedem a srétet a puskámból s a fojtást a maga kalapjába lövöm. Az égő csepünél aztán rágyújthatunk. A perkussziós — elöltöltő — öreg puskák ideje rég lejárt. Pedig azokkal meg lehetett azt cselekedni, a mit a szaniszlai erdész ajánlott. Az ember a csavaros puskavesszővel kihúzhatta a sörét fojtását, a sörétet azután kiöntötte a csőből, s akkor a töltésnek nem volt többé magva. Ellenben a lőporon levő csepüfojíást a lövés mindenesetre meggyújtotta. Az azután sziporkázott, láng nélkül égett és bizony néha szerencsétlenséget is okozott, mert gyújtott. A karulyi vadölő pislogni kezdett, mint a rimóczi nyúl. Vágyott ugyan pipázni, de nem nagyon tetszett neki az indítvány, főkép minthogy olyan furfangos kópétól eredt, a minőnek ő O. Ferit tartotta. De a társaság szivaros tagjai mind ráestek. — Nagyszerű gondolat! Pompás eszme! Csak minél hamarabb! Alig várjuk már, hogy rágyújthassunk. 27