Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - Szűzhavon

SZŰZHAVON. Reggel van, téli reggel. Az ég tiszta, derűs. Az éjszakai szürke felhőzetnek nyoma sincsen. Fehér pelyhek alakjában mind lehullott a földre. Ragyog minden, mert szűzhóval van beborítva minden. Hideg, nyugodt mosolygás hangúlata van a tájékon. A sík mező csak most látszik igazán végtelennek, ezzel a gyönyörű, egyforma fehérségével. A domboldalon ellenben mintha kivirágzott volna a tél, úgy rakodott le a hó a szárazlevéllel gyászoló gyertyáncsemetékre, meg a járhatatlanú.1 tömött boróka-bokrokra. Ezek a boróka-bokrok zöld ékességei az erdőnek ilyenkor is és egyszersmind áldott búvóhelyei a téli sanyarúságtól elgémberedett vadnak. Úgy gömbölyödnek, mintha tüskésdisznó módjára húzódtak volna össze. Hegyes tűleveieiken az első hópelyhek önönmagokat nyársalják föl, megakadnak rajtok. Az ott ragadt hópillék száma egyre szaporodik, egymáshoz sorakozik. Egyszer csak össze is folyik szépen, apró hajlatokat és emelkedéseket mutató meggyűrt lappá. Arra folyvást esik, tovább esik a hó, a míg csak a bokrot remekül takaró köpenyeggé nem válik. A tűlevelek közt egyetlenegy hópihe sem tud keresztül vergődni: alól, a bokor alja, tökéletesen tiszta, száraz marad s pompás menedéket — 73 - 6*