Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A néma völgyben

A nagy puhogás megszűnik s nyomban rá haragosan kaffanó hangok csapják meg a hallgatódzó fülét. A vén tölgy élő oldalán, a lombok között, történik valami. A hatalmas fatestből kinyúló legvastagabb ág tövéhez simúl egy rémalak, amelyet bátran vállalhatnának édes anyjoknak a boszorkányok. Egy lúdnagyságú madár az; zömök, erős testtel és gömbölyűre felfújva, mintha egy roppant nagy taplógöcs nőtt volna ki a fából. Szárnyait dühösen és mégis lankadtan nyitogatja; — vaskos nyakát a válla közé húzza; nagy fején két ördögszarvat növeszt, csorrát kitátja; vörös-sárga fényben égő szemével szinte megbűvöl. Puhhog és kaffog; helyéről nem mozdúl, de pokoli szemével folytonosan egy pontra mered. Mögötte, a fa derekában, sötét üreg látszik. Bizonyosan ott van az odva a nagy fülesbagolynak. Azon a vastag ágon, a melynek tövében a vén erdei rém ül, még más valaki is van. Egy közepes-macska nagyságú, barna ruhás, fehér mellényes állat. Egy keskenytestű, villogószemű, rendkívül fürge, az ághoz kígyóként lapuló állat, amely piros nyelvével nyalogatja időnkint a száját s aközben éles, hegyes, hófehér fogsort mutat. Ebben a fogmutogatásban nyilván más szándék rejlik, mint a hivalkodásé. Indulat, izgatottság, harag, fenyegetés, no meg egy kis félsz is van abban. A lapuló, villogószemű állat egy erdei nyest; a négylábú rablók között is hírhedt vérszopó. itt lakik valahol a barna kövek között s onnan rendezi kirándúlásait az erdő minden tájékára. Fáradhatatlan, mint a repülők közt a fecske, — és telhetetlen,