Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

IV. ARCZKÉPEK GYŰJTEMÉNYE. - Ahol a gólyahír nyit

AHOL A GÓLYAHÍR NYIT. A gólyahír sárga virága pásztáson borítja a rétet. A gyönyörűséges aranyvirág büszkén, kaczérúl kínálgatja ragyogó szirmait a napnak. A tavasz bizsergető melege végig rezdül a virággal borított laposon, ahol remek színnel sarjadzik a friss zöld. A fonnyadt tavalyi lápfű közt látszik már a zsombik uj köntöse. A laposok szélét sűrűn födi az idei zöld. Mindenütt tele van a föld nedvességgel. Ahol a pázsit szőnyegesen terűi is: lesüpped a laza talaj a lépés alatt s szivacsosan ereszti magából a szortyogva-czuppogva feltörő locspocsot. Itt még csak lehet valahogy járni. A lassú, egyenletes lépés nem fáraszt túlságosan. Bírhatja a tüdő a mérsékelt megerőltetést, amíg az orrán át is megelégli az ember a lélekzetvételt. Hanem ahol a gólyahír összeölelkező bokrétáit lengeti a szellő s az élettől duzzadó sárgaság közt meg-megcsillan a barna mocsárvíz, amiből púpos zsombik emelkedik ki: ott már mélyebb az iszap feneke, s a zsombikok köze sok helyt derékig elnyeli a beleszakadó embert. A kötéltánczos egyensúlyozó ügyességével kell ott egyik zsombikról a másikra lépned, hogy átlábolhasd a merűlős pontokat. — 223 —