Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

II. RÉSZ. A JEGESTENGEREN

— 60 — negyedóra múlva el is értünk a jég széléhez. Itt nagy vigyázva kiszálltunk és bundáinkat a csónakban hagyva, két csapatra oszolva elindultunk egy-egy fangmann vezetése alatt befelé a jégmezőn. Tizenegy nap óta nem volt szilárd talaj a lábunk alatt, képzelhető, hogy milyen jól esett ez a járás annak dacára, hogy minden lépésnél vigyázni kellett, fiz egyenes vonalban való haladás lehetetlen volt, mert a jég nem mindenütt egyforma vastag és így folyton kerülgetni kellett a kisebbnagyobb világoszöld helyeket, hol a jég alig pár centiméter vastag és így, ha rálépne az ember, hát a következő percben már okvetlen beszakadna alatta. így csupán oda lehetett lépni, ahol a jég egészen fehérszínű volt és még így is megtörtént velem, hogy kétszer térdig beszakadt alattam, fi járás ezért a jégen rendkívül fárasztó és sokszor igen veszedelmes is, mert ha valaki alatt a jég beszakad és a többiek ezt kellő időben észre nem veszik, akkor könnyen megeshetik, hogy a jég alá kerül, honnét emberi hatalom nemhogy élve, de még holtan sem képes kimenteni. Már egy jó félórát mentünk így, de még alig tehettünk meg egy kilométernél nagyobb utat. fi jég csak olyan beláthatatlan messzeségben feküdt előttünk, mint előbb, egy óriási nagy fehéres-szürke lapnak látszott, melyre az égbolt homályos kupolája borul. Milyen elenyészően kicsinynek tűnt fel az ember, amint itt állott a végnelkülinek látszó jégmezőn, a szürke, egyhangú égbolt alatt! Igazán megfélemlítően hatalmas volt ez a mérhetetlen nagy, szürkésfehér, hideg lapály, melynek közepén egy, még a porszemnél is jelentéktelenebb valami volt az ember. Oly titokzatos, mélységes csend uralkodott, hogy önkéntelenül is halkabban beszélt az ember, nehogy hangjával megszentségtelenítse a természet, az egész világ hatalmas hallgatását. Mindenfelé csak jég, szürkeség és hideg csend vett körül, csak a távolban látszott az „Ofoten", az egyetlen kapocs, mely bennünket az igazi világhoz fűz. Egy percig megvillant agyamban a gondolat, hogy mi is történne velünk, ha a hajónk egyszerre megindulna és eltűnve szemeink elől, ott hagyna minket a jégmezőn! fikkor igazán választani kellene az éhhalál, a megfagyás vagy egy golyó között. Még egy kis ideig haladtunk így sorban egymásután, szótlanul, vigyázva minden léptünkre, midőn láttuk, hogy a másik