Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

II. RÉSZ. A JEGESTENGEREN

— 48 — szürke kupola borult a tengerre, mely egész a láthatárig kisebbnagyobb jégtáblákkal volt tele. Hajónk dél-délnyugati irányban haladt a jég között, néha szinte súrolva egy jégtáblát, melynek szélei recsegve váltak le, amint mellettük elhaladtunk. R láthatáron a jég mindenféle fantasztikus formákban vált ki vakító fehéren az égbolt szürke alapszínéből, mindenfelé ugyanaz az összevisszaság, jég meg víz és a szürke hideg semmiség! De bármily kietlen is az, amit a szem itt lát, mégis mint mindennek a természetben, úgy ennek a tájnak is megvan a maga poézise, van valami imponáló ebben a végtelen jeges hideg világban, valami hatalmas nagyszerűség, mely szinte borzalommal és csodálattal tölti el az embert. Talán sehol, még a nyílt tengeren sem érezni annyira, mint itten, hogy mi az a végtelenség és a természet hatalma, melylyel szemben minden, ami emberi, olyan elenyészően kicsi! Pedig mily kis terület az, amit itt körben belátni, a láthatáron túl még milyen óriási messzeségekre nincsen egyéb, mint jég és csupa jég! Minden kietlensége mellett mégsem egyhangú ez a kép, mert habár változatos színei nincsenek, de a szürke és fehér színnek mindenféle árnyalatát látni. Mint egy szürke színekkel rajzolt tökéletes pasztellkép, olyan az egész! Eddig még sajnos mindig borús időben láttam a jeget; hogy milyen lehet, ha egyszer kisüt a nap, azt még el sem bírom képzelni, de azt mondják, hogy akkor valóban leírhatatlanul szép és színes itt minden. Sajnos, errefelé a szép napsütéses idő, a kék égbolt nagy ritkaság, mert a levegő oly teli van párával, hogy ha épen köd nincs is, az égbolt rendesen egészen szürke. Pedig már igazán nagyon vágyom egy kis melegítő napsugár után, mert amint hiányzik a léleknek ci szeretet melege, úgy hiányzik a testnek a napvilág, a meleg napsugár, amely nélkül lehet sok minden szép és érdekes, de éltetni igazán csak ez képes! R mai nap a vadászokra nézve is kedvező volt, mert két medvét ejtettek el, az egyiket E. L. a másikat D. P. Rz első medve egy nagy jégtáblán állt, nyugodtan falatozva egy fókának maradványaiból. Természetesen, amint megláttuk, rögtön megállíttattuk a hajót és mialatt a fangmannok az egyik csónakot a vízre bocsátották, azalatt mi is készenlétbe helyezkedtünk, társaim fegyvereiket, én fényképezőgépemet keresve elő, úgy hogy pár pillanat múlva már bent ültünk ci csónakban.