Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

II. RÉSZ. A JEGESTENGEREN

bokra rendeztek céllövészetet és nemsokára olyan puskaropogás zaja verte fel az arktikus csendet, hogy a zaj után ítélve egy kisebbfajta őszi hadgyakorlaton képzelhette magát az ember. Rz idő folyton homályos maradt, a láthatáron helyenként sötét köd gomolygott. Különösen észak felé volt igazán vigasztalanul komor a kilátás. Szívesen sétáltam volna egyet, mert a hosszas testi tétlenség után nagyon jól esett volna egy kis mozgás. Rzonban hajónk' méretei oly szerények, a fedélzet annyira tele van hordókkal, ládákkal, ezenfelül pedig mindenütt még néhány lépcső is van, úgy hogy legfeljebb tíz-tizenkét lépést lehet akadálytalanul megtenni. Fi medve bőrét lenyúzzák. R hajó előrészén a fangmannok ezalatt lenyúzták a medve bőrét, a zsírt — amely szokás szerint a kapitányé — eltették, a belső részeket a tengerbe vetették, a bőrt pedig azonmód piszkosan és véresen otthagyták feküdni a fedélzet deszkáin. RWg lehet elhinni, hogy az a véres-sárgás halmaz bőr, ami kint fekszik a fedélzeten, majd egyszer csillogó fehéren fog elterülni egy szép szoba padlóján és a fangmannok durva, nagy csizmái után könnyű női cipők, szép kis lábak fognak élvezettel belesüppedni a végtelen puha, finom prémbe! Mennyi változáson is kell átmenni mindennek, amit a természet még