Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

I. RÉSZ. CHRISTIANIA - THROHDJEM TROMSÖ

— 16 — Julius 27. jJ „Capelid"-/]. Már későre jár az idő, a folyosókon és a szalonban még égnek a villamos lámpák, de sehol egy lelket nem látni, a fedélzet elhagyott, a kabinok ajtai csukva vannak és a csendbe egyhangúan hangzik bele a hajócsavar forgásának ritmikus zaja. Künn ködös szürkület borítja a tengert, a sziklás partokat és hideg van, átható nedves hideg, úgyhogy egészen jól esik itt benn ülni a világos meleg szalonban. Pedig ma reggel gyönyörű napfényes időben indultunk Throndjemből, a kellemes és friss levegőben olyan jó volt ülni a fedélzet kényelmes nádszékein és nézni a partot, mely előtt elhaladtunk. Előttünk a négy hatalmas német hadihajó haladt, katonás sorban egymás mellett, óriási füstöt hagyva maga után, míg hátunk mögött Throndjem házai mind kisebbek lettek, majd egészen elmosódtak a távolban. Mindenki a fedélzeten volt, részint karosszékekben ülve olvastak, részint fel s alá járkálva élvezték a szép időt, melynél szebbet igazán kívánni sem lehetett volna. Délfelé járt az idő, midőn kiértünk a hosszú Throndjem-fjordból a szabad tengerre és irányt változtatva, egyenesen északnak tartottunk, fel az ismeretlen, titokzatos hideg világ felé! Különös egy érzés ez, ha az ember a nyílt tengert hosszabb idő óta újra először pillantja meg! R szem, mely a szárazföldön csupa végeset, határoltat lát, hol minden, ami van, elérhető, megfogható, ha nem is tényleg, de képzeletben, itt, midőn előtte fekszik ez a végtelen messzeség, ez a sima, beláthatatlan víztükör, mely ott a láthatáron összeolvad az égbolttal, mindig újra meg újra önkéntelenül is elbámul, csodálva nézi ezt a fenséges látványt, így van ez akkor is, midőn hosszú vasúti utazás után végre egyszerre felcsillámlik egy domb mögött a tenger, szinte fellélekzik ciz ember, olyan jól esik látni ezt a csendes nagyszerű messzeséget a maga páratlan nyugalmában. Valahányszor csak útközben tengerhez értünk, mindig megtelt a vasúti kocsi folyosója és a világ összes nyelvein mondták az emberek ezt a varázserejű szót, hogy „tenger". Pedig sokan nem először láttuk, mégis valami megmagyarázhatlan erő vonzott oda az ablakhoz és mindig új volt a látvány, mindig más és más a benyomás. Hányféle színárnyalatot tud mutatni ez a nagy víz, a Földközi tenger azúrkékjétől egészen a nagy Óceán szürkeségéig. És