Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

I. RÉSZ. CHRISTIANIA - THROHDJEM TROMSÖ

— 14 — emelkedik ki egy kőház, az utcák mind kövezetlenek, kocsit alig látni, gyalogost is keveset Három-négy széles főutcája van a városnak, itt vannak az üzletek, melyek közt különösen sok a gyarmatárúkereskedés, mint minden kikötővárosban. Egy üzletben szép prémeket és bőröket láttam, jegesmedvét, kék- és fehérrókát, hermelint és még mindenféle más prémeket, melyeknek nagy része azonban Szibériából kerül ide és itten is épen oly magas ára van, mint bárhol a kontinensen. Délutánra megrendeltünk a városka három automobilja közül egyet és kirándultunk egy igazán szép vízeséshez, mely félórányira fekszik a várostól. Hzonban a vízesés lábánál egy nagy villamostelep épül, ami igen rontja az egész képet. Sajnos, a célszerűt nem mindig lehet a széppel összeegyeztetni és sokszor valamely tájat egészen elrontanak ciz emberek egy ilyen hasznos, de a táj szépségére nézve végzetes alkotással. Hlig van már hely ezen a földön, hol a természet összhangját meg ne zavarta volna a civilizáció, alig vannak vidékek, melyeknek évezredes poézisét el ne rontotta volna az emberi haladás, melyeknek ősi érintetlen mivoltát meg ne szentségtelenítette volna az emberi számítás. T\ mai este lesz azonban legszebb emlékem innét, sőt talán egész utamnak is egyik legfelejthetetlenebb képe volt az, amit ma este láttam. Vannak napok, amelyeken az ember lelke fogékonyabb a külső benyomások iránt, amikor szokatlan hangulatok rabjává lesz, mikor valami szép, amit látunk, mindenféle gondolatokot, érzéseket kelt, ébreszt bennünk, gondolatokat, melyek öntudatlanul is ott vannak az emberi lélekben, melyeknek sem oka, sem kezdete, sem vége nincs, érzéseket és vágyat a szép, a jó iránt, melyeket a mindennapi élet szürkesége elnyom, melyeket a közönséges és kicsinyes emberek meg sem értenénekígy volt ez velem ma este is. Még soha a tengert, a hegyeket, az eget ily csodálatos szépnek nem láttam! Éjfél lehetett, a nap épen lenyugodott és az egész nagy tengeröböl a legcsodálatosabb színekkel volt megvilágítva. H messze távolban a hegyek sötétkéken és lilán vették körül a tenger sima, világoszöld felületét, melyen négy hatalmas hadihajó állott mozdulatlanul. Hz egészre reáborult a narancssárga felhőtlen égbolt; mely ott, ahol a nap lenyugodott, vérvörössé vált, míg az égbolt másik felén itt-ott már egy csillag halvány fénye jelezte az