Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 3. A hajtás

3* A hajtás* Mielőtt a fővadra való hajtásnak tárgyalásába bocsátkoznám, őszinte vallomást kell tennem. Ha valamiképpen szerét tehetném, illetve ha reám biznák, mindenkorra betiltanám a fővadra való hajtóvadászatokat, s a miről majd később lesz szó, a kopózást is. A tömeges gyilkolás a kis vadnál sem szép, hát még a nagy vadnál s különösen a szarvasnál. Nem mintha a szarvasra való hajtóvadászat nem lehetne szép és nemes mulatság; sőt ellenkezőleg, a szépen és kifogástalanul végrehajtott szarvas-hajtóvadászat a legszebb élvezetek egyike, mely sokkal szebb lehetne a cserkelésnél és a lesnél, mert a hajtóvadászatnál nem zárkózik el az ember önzőleg a barátaitól és vadásztársaitól, hanem másokat is részesít a maga gyönyöreiben. És minthogy valóban igaz, hogy a megosztott öröm kettős öröm, a hajtóvadászat is a vadászat gyönyörű élvezetének annyi sok változatait képes nyújtani, a minőkről a magába zárkózott cserkelő és leskelődő vadásznak fogalma sincs. Közbevetőleg felemlítem, hogy nálunk ezen általános kifejezés : szarvasvadászat, alatt csakis a szarvasra való hajtóvadászatot szokás érteni; rövidség okáért én is ily értelemben fogom e szót a jelen fejezetben használni. Hogy a szarvasvadászatokat, daczára, hogy azok sok kedélyes és emlékezetes mulatságra szolgáltattak életemben alkalmat, még sem tudtam megszeretni, annak legfőbb oka, hogy a jól rendezett szarvasvadászathoz gondos és körültekintő előkészítés, a kicsinyeskedésig terjedő szabatos kivitel, kevés, de a golyós fegyvert kifogástalanul kezelő vadász, kiváltságokat és kíméletet nem ismerő szigor és feltétlen engedelmesség szükségeltetik: mind oly tulajdonságok, a melyek nálunk, — hogy a virágos szavú komáromi csizmadia ékes szavaival éljek, — a czéhládában feltűnő módon nincseltetnek. Mert hát a mi i