Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 2. A les

2* A les* A lesipuskás igen rossz hangzású szó a magyar vadász fülében. Ennek a hallatára ott látjuk vadászterületünk határán a lesgödröket, s bennük ülve a szomszéd község parasztpuskásait és orvvadászait, a mint az éjjeli legelőre baktató szegény tapsifülest, vagy a vetésekre kivonuló őzet és szarvast sörétes flintáikkal ledurrantják vagy nyomorékká lövik. A szalonkára és a viziszárnyasokra való lesen kivül a magyar uri vadász nem igen gyakorolja a lest; de sőt a szalonkát és a szárcsát is jobban szereti hajtásban lőni, úgy tömegesebb a gyilkolás. Ez a vérmérsékletünk következménye; mert senki sem foghatja reánk, hogy a türelem és csendes várakozás nemzeti erényeink közé tartoznék. Már pedig a leshez igen sok türelem és nyugodt várakozás szükséges. Csak a ki a vadját szereti és kiméli, a ki a szabad természet mérhetlen és kiapadhatlan szépsége iránt fogékony érzékkel bir, a ki a szabadban soha sem unatkozik, mert gyönyörrel nézi a távolban legelésző őzcsalád gyöngéd, szeretkező viselkedését, az egerésző róka cselfogásait, a baktató nyúlnak aggodalmait, a vércse és sólyom vadászkalandjait, a mókus fürgeségét, a cziczkány, a rigó, az ökörszem játékát, szóval a természetnek az ezernyi-ezer állat és növény hatásában és változatosságában rejlő végtelen szépségét, az mindig élvezettel fog visszaemlékezni a leshelyen eltöltött órákra; nem is említve azon kiváltságos perczek gyönyöreit, a midőn a les alkalmul szolgált arra, hogy a nyulat hajhászó, lompos farkú, vörös tolvajt, a gerlére csapó óvatos karvalyt, a kóválygó héját, vagy a minden cserkelést meghiúsító, furfangos vén agancsost csővégre kerítettük. A fővadra való les különben sem az a könnyű mulatság, a minőt a szalonka- vagy kacsalesben ismerünk; a szarvaslesre nem lehet úgy felállani mint a szalonkára szokás, hogy az ember este vagy hajnalban Balkay: A szarvas és vadászata. 6