Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 1. A cserkelés

— 49 — Ez a mai kor divatos cserkelő vadászatának átlagos képe; — az erdőben megkopott és megfakult zöld posztó viselői tanúságot tesznek majd róla, hogy nem torzképet, hanem valóságot rajzoltam. A régi jó időben, a melyről vadászatkedvelő öregeink oly sok szépet tudnak hol beszélni, hol regélni, másként cserkelték a szarvast. Nem volt az ügyesség, sem mesterség, hanem alapos előtanulmányt, hosszas gyakorlatot feltételező tudomány és művészet. A ki azt akarta, hogy szarvasvadásznak nézzék, annak ismernie kellett a szarvas minden porczikáját kivül-bévül, ismernie a szarvas életmódját, szokásait, kedvencz eledelét, családi életének minden mozzanatát, de különösen jártasnak kellett lennie a nyom- és csapaismében annyira, hogy a borjú, a tehén és a bika nyomát feltétlenül megkülönböztesse. A német vadászok szőrszálhasogató alapossága 72 biztos jelet tudott felsorolni, mely a bika lábnyomát és csapáját a tehén nyomától és csapájától megkülönbözteti. Az ujabb kor vadászati irói jelentékenyen leszállították ezek számát, kiválogatván azokat, a melyek határozott nyilvánulásuknál fogva valóban biztos jeleknek nevezhetők. Hartig 36, Winckell a 72-nek megfordított számát 27-et, Dombrowski 22-őt, Raesfeld többrendbeli összevonások folytán csak 14 biztos jelet sorol fel a szarvasbika nyomának megkülönböztetésére. A jelek sokasága és sokféle magyarázata a kevésbbé gyakorlott és tapasztalt vadászok körében sok téves és félszeg értelmezésre szolgáltatott alkalmat. Az arra való törekvés, hogy a félreértéseket és tévedéseket elkerüljem, indított engem arra, hogy a kevésbbé szembeötlő jeleket a lehetőséghez képest rajzokkal is megvilágítsam, és kerülve minden terjengést és szőrszálhasogatást, csakis azon jelek ismertetésére szorítkozom, a melyeket a gyakorlat terén biztos jeleknek felismerni megtanultam. Mielőtt e megkülönböztető jelek részletezésébe bocsátkoznám, megjegyezni valónak tartom még, hogy a fővadnak háromféle járási módját ismerjük, és pedig: 1. a lépésben; 2. az ügetésben való járást és 3. az iramodást vagy menekülést. Lépésben és ügetésben a fővad rendszerint a hátulsó lábával a megfelelő első lábának nyomába lép, úgy hogy a lépés és ügetés csapáját csakis az ügetést jellemző mélyebb és erősebb, de alaktalanabb nyomokból ismerjük fel, s esetleg lazább talajban az ügetés nyomai elé szórt rögöcskékből. Hogy ezen szabály alól hol és mennyiben van megfigyelni való kivétel, azt az alábbiakban fogjuk külön-külön tárgyalni, mert ezen kivételek képezik részben azokat a jeleket, a melyek a bikának nyomát a tehén nyomától megkülönböztetik. Balkay: A szarvas és vadászata. 4