Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

I. Rész: A szarvas természetrajza - 2. Az agancs képződése

kedése szemlátomást növekszik, úgy hogy a szemág előnyomulása, de különösen a hátulsó emelkedésnek, az agancs szárának vagy törzsének növekedése határozottan megnyilatkozik. Az elválási sebhely beforrott, a most már háncsot képező felület szivósabb lesz, s az egész képlet gyors fejlődésnek indul. Tiz nappal később az agancs annyira kialakul, hogy minden ága dudorodásokkal jelentkezik, s az egész agancs körrajza észrevehető. A fejlődés ötvenkilenczedik napján már minden ág kialakult, sőt a szemág már hegyesedni kezd. Nyolczvan nap alatt az agancs elérte nagyságának és fejlődésének netovábbját. Negyven nappal később, tehát 120 nap után az agancs végei már teljesen megkeményedtek, de az agancsszár és a szemág töve sérüléskor még vérzik. Husz nappal később az agancs le van hántva, s külsőleg teljes diszben pompázik. Az egész fejlődési folyamat alatt az agancs külső kerületét, a kérgét a gyulladásos csonthártya túltengéséből alakuló háncs, illetve a vértől és nedvtől duzzadó szövetéből kiváló és meszesedő izzadmány táplálja és készíti; mig" ellenben az agancs belseje a rózsatövek belsejéből feltoluló vérnek és velőnek elmeszesedése utján képződik. A háncsnak duzzadó erezete a rózsán és az agancs kérgén bemélyed s a rózsa peremén, valamint helyenkint az agancs kérgén csatornákat képez, a melyek közeiben csomók és kicsucsorodó emelkedések alakulnak, a melyek gyöngyöknek neveztetnek. Az agancs külső kérgének keményedése, csontosodása alulról fölfelé terjed s a háncsnak a rózsánál való elszáradásával kezdődik: a belső csontvelő, minekutána a rózsatő keményedésével a vér és velő további feltódulását megszüntette, felülről lefelé keményedik. Igaza van tehát a fent említett Lósy József tudósunknak, hogy az agancs belseje és kérge egymástól függetlenül táplálkozik és alakul. Minekutána a háncs elhal és megszárad, az agancs keményedése viszketegséget kelthet, mert a szarvas a fákhoz való dörzsölés utján igyekszik a háncstól szabadulni, a mely dörzsölés közben az agancs gyöngyei felsértik a fának kérgét és a fakéregnek csersavat tartalmazó nedve az agancsot bemázolja barnára, vagy ha a csersav bőségesebben van jelen, feketére festi. Ez az oka, hogy az éger erdőkben élő szarvasok agancsai legfeketébbek. Közvetlenül a lehántás után az agancs még korántsem érte el belső megkeményedésének legmagasabb fokát, ezt legjobban bizonyítja azon körülmény, hogy a julius végén vagy augusztus elején elejtett szarvas agancsa a bőgéskor leterített szarvasnak ugyanoly nagyságú agancsához képest körülbelül 40o/

0-kal könnyebb. Ebben