Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

I. Rész: A szarvas természetrajza - 2. Az agancs képződése

— 32 — a fejlődése, s állandó nyílt sebbé válik, a mely viselőjének elgyöngülését s pusztulását vonhatja maga után. Ha a heréknek egyike pusztult el, akkor ugyanezen hatás nyilványul az egyik és pedig az ellenkező oldalú agancsszárra nézve; ha tehát a jobboldali herét távolítjuk el, a baloldali agancs csenevészedik el, vagy megfordítva. Ha a herék részbeni sérülést szenvednek, az szintén kifejezésre jut az ellenkező oldalon lévő agancsnak alaktalanabb vagy teljesen csenevész fejlődésében; mindkét herének részben való megsértésénél mindkét agancs a szerint, a mily fejlődési állapotban volt, többékevésbbé elcsenevészedik, esetleg az úgynevezett parókás alakulás következik be. A sérülés teljes gyógyulása esetén megtörténik az is. hogy az agancsfejlődés zavartalan alakulása ismét helyreáll. A testnek más helyen való súlyos megsebesülésénél s különösen nagyobb csonttöréseknél hasonló módon előfordul az a jelenség, hogy az idegrendszer keresztezése következtében, mindig az ellenkező oldalnak agancsa a szenvedés és elgyöngülés folyományaként időlegesen csenevész alakot ölt, de mihelyt a seb teljesen begyógyult, az ok megszűntével megszűnik az okozat is. Ezen jelenségekből azt a következtetést kell levonnunk, hogy az agancs fejlődése a legtöbb szarvasfajnál, de bizonyára a mi gímszarvasunknál is, — eltérőleg a tülkös szarvuak szarvától, — az ivarszervekkel nemcsak testi közérziiletbeli, hanem valóságos és közvetlen élettani viszonyban és összeköttetésben áll. Kétkedésemnek második oka az, hogy adataim és észleleteim alapján nem oszthatom azt a nézetet, mintha a mi gímszarvasunk agancsa folyton és mindinkább csenevészednék. Főuraink gyűjteményeiben országszerte fel vannak halmozva az előző 4—5 században elejtett szarvasok kiválóbb agancsai, s mondhatom, hogy nem találtam közöttük olyanokat, a minők helylyel-közzel jelenleg is elő nem fordulnának ; igaz, hogy ma ritkábbak, de ez nem a csenevészesedés, hanem a mai fegyverek tökélyének következménye, a melyeknek golyóját ritkán kerüli ki a szép agancsú, de még fejlődésképes szarvas, fejlődése delelőj ének elértéig. Számbavehető elcsenevészesedése az agancsnak csak ott következett be, a hol vér felfrissétés hiányában szükkeretű beltenyésztés folytán átalános fajbeli elsatnyulás észlelhető. Az agancs nélkül való nemzőképes bikák épp oly kivételek és ritkaságok, mint az agancsot viselő, borjút ellő és szoptató szarvastehenek. Mindkettő előfordul mint legritkább és oly talányszerű jelenség, a melyet egy esetben sem sikerült elfogadható módon megokolni, s a melynek megfejtése a jövőbeli kutatóknak érdekes feladatát képezi.