Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.
II. Rész: A szarvas vadászata - 3. A hajtás
— 98 — ben esetleg a rossz szomszédok területére menekül, a mely irányban a határt kerítéssel elrekeszteni az aránytalan nagy költség miatt lehetetlen. Ez azon egy eset, a midőn a rémczafatoknak a szarvasvadászaton való alkalmazása indokolt. Minden más esetben, ha akár a puskások csekély száma, akár bármely más okból rémczafatok nélkül éppenséggel nem lehetne hajtást rendezni, el kell ejteni a hajtást és a szarvasvadászatnak mindenkor szebb, helyesebb és czélravezetőbb eszközeihez: a cserkeléshez és a leshez folyamodni. Mielőtt a hajtásra vonatkozó fejezetet lezárnám, nem lesz talán érdektelen, ha egy kis történeti visszapillantásképpen elmondom, hogy miképpen rendezték hajdan vadászatkedvelő királyaink és főuraink kedvtelésére azokat a szarvasvadászatokat, a hol száz és száz darab számra esett a szarvas a főurak kelevézei és nyilai, később pedig golyói által leterítve. Rengeteg és vadban bővelkedő erdőségek közepében kiszemeltek egy arra alkalmas helyet, mely sűrűségekben, vízben és természetes legelőkben bővelkedett. Ebből elrekesztettek magas erős dorongkerítéssel 300—400 holdat (27. ábra A); ennek a területnek két-három esetleg mind a négy oldalán 15—20 holdas veteményes kerteket csináltak, a melyek a központ, valamint a külső erdőség felé többrendbeli léczes, a többi kerítéshez hasonló kapukkal szereltettek fel (27. ábra B, C, D). A kerteket idejekorán bevetették zabbal, burgonyával, répával és tengerivel. A vadászatot megelőzőleg 3—4 héttel az erdőszemélyzet felhajszolta a környékbeli jobbágyokat ezer számra, a kikkel azután a lehető legnagyobb területet bekerítve, nyomták a vadat a központ felé; mértföldekre terjedő gyűrűbe zárták a vadat, a mely gyürü éjjelre őrtüzekkel és sürü őrszemekkel biztosíttatott a kitörés ellen. A veteményes kertek külső kapuit estére kinyitották, hogy a vad legelni bemehessen; éjfél után bezárták a külső- és egyidejűleg kinyitották a belső kapukat, reggelre pedig beterelték a veteményes kertekbe szorult vadat a központi területre. A külső hajtást naponkint ismételték és a gyűrűt mindig szűkebbre szorították, a vadat mindig a veteményes kertek felé s innen minden reggel a központi területre terelve. így szaporodott a vad a központi területen napról napra és sokszor annyira, hogy a vad a zárt terület nagysága daczára észrevette fogságát és szabadulásra tört. Ekkor már a zárt területet éjjelnappal szoros hajtó-lánczolattal kellett őrizni, úgy hogy r a hajtók a korlátnak csapatosan nekitörő vadat lármával és veréssel terelték vissza.
