Az állatvilág csudái , érdekes jelenetek az állatok életéből az érettkoru ifjuság számára.- / 2. Kiad.-Pest, Heckenast Gusztáv, 1871. / Sz.Zs. 2663

V. A vízi ló

94 fereket, s pár perc múlva oly közel értünk a semmit nem sejdítő állathoz, hogy puskalövéssel már elérhetőnek gondoltam s már is lőni akartam; de e pillanatban az én négerem hirtelen megállott, s az ijedtség és rémület jeleivel görcsösen megragadá karomat, s tudtomra adá, hogy nem jó helyen járunk, és hogy rettenetes jelenetnek lehetünk tanúi, mely bennünket is a legnagyobb veszélylyel fenyeget. Nem messze tőlünk a nádasban egyszerre valami zaj támadt, nehéz léptekkel haladt valami mellettünk el, s a letaposott nád és galyak recsegése sokkal nagyobb zörejt okozott, semhogy azt társaink közül valamelyik tehette volna. A vízi ló is észre vette e neszt, nyugtalankodni kezde s megkísérté a felkelést — de e pillanatban a sűrűségből a még fekvő állattal szemközt s tőle csak pár lépésnyire egy borzas sörényű fej mutatkozott — egy éhes oroszlán szikrázó szemekkel s összeguggorodott testtel mérni látszott a távolságot, hogy a mindjárt végbe viendő ugrás alkalmával a kész prédának melyik testrészére ereszkedjék. Még egy pillanat — s a vérszomjas támadó egy merész ugrással a megijedt víziló nyakán ült, erős körmeit annak oldalaiba vágván, nyakszirtét kezdé marcangolni. Most egy iszonyú jelenet következett, minőt sem én, sem társaim ezelőtt nem láttak, s úgy hiszem, ritkán látott még más is. Gondolható, hogy mi e látványra mindnyájan egyszerre megállapodtunk és lélekzetet venni is alig mertünk; alig képzelhető e lázas feszültség, mely mindnyájunkat mintegy leszegezve tartott. — A meglepett óriás, erejét összeszedve, nyakáról lerázni iparkodott az ellenséget s e mellett kölykeit is védelmezni látszott, melyek félénken bújtak anyjuk hasa alá, hol védelmet véltek találni. A víziló a földön hengergett s agyarával dühösen védelmezte magát, a támadó pedig körmeivel az ellenség szemeit igyekezett megsérteni. (1. 4-ik kép.)