Az állatvilág csudái , érdekes jelenetek az állatok életéből az érettkoru ifjuság számára.- / 2. Kiad.-Pest, Heckenast Gusztáv, 1871. / Sz.Zs. 2663
VIII. A zergevadászat
145 nyebb sziklagerinceken végig fut; az ugrásnál a súlypontot különösen teste hátsó részébe helyezi, s ha csak lehet, az átellenes sziklafal partját, vagy valamely kiálló részét elölábaival megérintvén, többnyire hátsó lábaira esik le. Ha a hely, ahova ugrott, kis területű sfelette szűk, akkor egy pillanat alatt első lábait szorosan a hátulsóhoz húzza s egyszerre oly biztosan és nyugodtan áll meg ott, hogy még csak nem is látszik, mintha a 12 vagy 20, sőt néha 30 lábnyi tér átugrása valami megerőltetésébe került volna. A havasok sima jegén vagy puha hóban mindamellett igen ügyetlenül megy, mert térde könnyen megcsuklik s ekkor elesik. Ily esés által már nem egy zerge lett a vadász áldozatává, mert összerogyván, veszélyesen megsérült s elillanni képes nem volt. A zerge ritkán hagyja el a hótájakat vagy hóköröket, mert a legmagasabb sziklatetökön bujkálva, rendesen a fünötte helyecskéket keresi fel, melyek az örökös hóval fedett csúcsokon is itt-ott találtatnak, s hol a legfüszeresb és legdúsabb növények tenyésznek; itt szokott legelészni. Éjjel a félreeső hegy torokba rejtőzik el; télen rendesen alább száll. Öszszel a zergék többnyire nagy falkákban s nyájakban járnak együtt s néha 20-at vagy 30-at láthatni egy csoportban. Vándorlásaikban mindenkor vigyázók, mintegy félénkségét árulnak el, mely sohasem engedi őket gondtalanságba esni. Közülök egy, néha több is őrt áll, melyek kiváló finom szaglótehetségöknél fogva gyakran az egész nyájat a veszélyről értesíteni képesek. E figyelmeztetés egy sajátságos éles füttyentéshez hasonló hang által történik, mire az egész sereg egy pillanat alatt a legnagyobb gyorsasággal szanaszét fut, de csak a végett, hogy más biztosabb helyen ismét összejöhessenek. A sót rendkivül szeretik, s hol az kiüti magát, a sziklafalakról is lenyalják. Néha megtörténik, hogy e nyalánk természet miatt tőrbe is kerülnek, ha t. i. a juhok számára elkészített sósvizet tartalmazó vályúkhoz vagy tócsákhoz lejön Allatorszáp. -• ^