Az állatvilág csudái , érdekes jelenetek az állatok életéből az érettkoru ifjuság számára.- / 2. Kiad.-Pest, Heckenast Gusztáv, 1871. / Sz.Zs. 2663

VII. Fóka-fogás

143 ga is belátta s intette barátit, hogy ne fáradjanak hiába. Mily szenvedélyes fókavadász volt Dagget, leginkább tanúsítja az, hogy halálos ágyán is arról beszélt, s midőn hírül hozták, hogy a fókák ismét nagy sokaságban gyüle­kezni kezdenek, lelke megifjodni látszék örömében. „Ko­szul vagyunk Gardiner — szóla ő bágyadtan — hogy nincs elegendő hajónk ily kincsek felvételére" — e szavak után minden erejéből kifogyva hanyatt esett és életét kilehelte. A kínok erőt vettek a vasidegzetű férfiún. A szétrombolt hajó deszkázata most Gardiner hajójá­nak kijavítására fordíttatott, s ily módon az egyik meg­mentett tengeri oroszlán hasznavehető állapotba helyhez­tetett. A szerencsétlen társ legénységének életben maradt egyetlen embere itt felvétetett. A vitorlák, melyek eddig a házfedelet képezték, ismét régi helyükre, a hajóra vitet­tek. A ház pedig, vagy is inkább a gunyhónak falai épség­ben hagyattak oly szándékból, hogyha netalán másokat hasonló szerencsétlenség érne, itt menhelyet találjanak. Ki sokat szenvedett, rendszerint mások szerencsétlensége iránt fogékony kebellel bír. — A halottak testei a tenge­részek szokása szerint nagy ünnepélyesen a tengerbe sülyesztettek. A jég végre eloszlott, mire a hajó útnak indult és szerencsésen kijutott a jéghegyek közül. Harminc nappal később Brazilia fővárosának kikötőjében állapodott meg, négy hét múlva pedig (mintegy 18 havi távollét után) Gardiner kapitány szerettei karjaiban pihente ki a vesze­delmes út fáradalmait.

Next

/
Thumbnails
Contents