Andrásy Manó gróf: Utazás Kelet-Indiákon. Ceylon, Java, Khina, Bengal. Pest, 1853. / Sz.Zs. 1412

Ceylon

UTAZÁS INDIÁKON. 79 onnan a már látottat. Alig mozdulunk e végből egyet, hirtelen olly robaj támad, mintha valamelly nagy fa szakadt volna ki tövéből, s dőlne le a hegyoldalon: mert az elefánt elhagyta helyét, és ügetve tört ki a sűrűből. E pillanat ünnepélyes volt: feszülten vártuk, honnan rohan elő a vad, mert a sürü minden irányban ugy zörgött, hogy darabig nem tudhatók, hányadán vagyunk: csak, miután a robaj szűnni kezdett, a lábdobogás mindjobban távolodék tőlünk, s végre tompán elhangzott, vettünk lélekzetet egyet nagyot, és néztük egymást a kissé hosszú feszültség után, valljon megvagyunk-e még épen mindenestül ? A dolog végével, mint rendesen szokás, bölcsebbé lettünk és jelesen kigondoltuk, ha kissé ovatosabban járunk, vagy tán több bátorságot fejtünk ki, megkaphattuk volna az elefántot. — Ugy látszik, msr. M. barátom attól tarta, tán roque elefánt ez, melly igen veszélyes szokott lenni. Roque elefánt annyi, mind rideg, magános; ollykor t. i. miért, miért sem? ők maguk mondhatnák meg, egyetegyet kivernek a nyájból, mint nálunk a sörtések; az illyen aztán elbusultában igen dühös, kikiáll az útra s megkergeti az arra menőket. Illy sikertelen fáradozás után visszatértünk moodliars ur házához, ki jó izii ebéddel várt reánk, s ezúttal, mivel szerette játszani a müveit embert, szép lányát is sürögteté előttünk, és örömest látta, ha ollykor rajta feledtük szemeinket. E kirándulás közben lovam is elrúgta patkóját: s mivel a nélkül járnia bajos lett volna, egy belföldi kovácsra kelle biznom szegényt, hogy üssön lábára patkót, noha még nem próbálta soha. Különben is, aligha nem közvetlen Tubalcaintól tanulta mesterségét; mert mig egy szeget kőüllőjén kiegyenesített, nálunk azalatt öt patkót ütött volna föl egy ügyes kezű kovács. Fujtatója meg épen ótestamentombeli örökség, mert nem egyéb egyetlen darab bőrnél, négy fahasábra feszítve , melylyel, földhöz csapkodva, indíthatni szelet.