Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473
XI. A Szahara
VIII. A SZAHARA. Soha sem fogom elfelejteni azt a nagyszerű látványt,, mely szemeim elé tárult, midőn a Teli vidéket a Szaharától elválasztó hegylánczolat tetejére érve, mintegy két ezer méternyi magaslatról, a végtelen sivatagot láttam magam előtt elterülni. Mennyire ellenkezik a kép azzal, mit magunknak: képzelünk. Víz és növényzet nélküli kopár homoksíkságnak ecsetelik azokban a meseszerű leirásokban, melyeket gyermekkorunkban olvastunk, hol csupán fenevadak tanyáznak és karavánok vonulnak keresztül. Magaslatról áttekintve, a sivatag teljesen megfelel azon képnek, melyet a nagy oczeán hullámos állapotban nyújt; itt-ott viruló szigetek vagy szigetcsoportok: oázok emelkednek ki, még teljesebbé téve a hasonlóságot. A pálmafás oázok hűs árnyában népes városok vagy falvak házai mint fehér rózsák csillámlanak ki a zöldből. A köztük tevéken közlekedő karavánok vitorlás bárkáknak tűnnek. A láthatárt részint a távolban vörösen kéklő magas buczkák ormai, részint az éggel összetalálkozó homokhullámok fejezik be. Majd közelebbről ismerkedve meg magával a homok-