Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

IV. Az arabok az európaiakról

AZ ARABOK AZ EURÓPAIAKRÓL. 37 sainak látványa megvető szánalomra fakasztja irányunkban és Diogenes módjára ők azt látszanak mondani magukban: «Mennyi dolog van a világon, melyekre semmi szükségem nincsen!» Marseilletől Bone-ig nagyon rossz időnk volt és liarmincz óra helyett tengeri útunk eltartott csaknem négy napig. A hajón volt Sidi Hamza és kísérete is. («Sidi» a magyarban körülbelül a «kegyelmes uram» kifejezésnek felel meg; jobban adja vissza az angol «mylord», mert a kiket a főnemesi czím illet, az mindig elválaszthatatlan a családi névtől.) Magyarságom, habár ő édeskeveset tudott rólunk, miután fajunk anyagi és szellemi életének sajátságait megismertettem vele, utalva arra is, hogy Ázsiából, valahonnan az arabok szomszédságából eredünk, különösen rokonszenvessé tett előtte. Hát még akkor, midőn félreismerlietlen őszinteséggel kifejezést adtam a franczia túlczivilizáltsággal szemben ellenszenvemnek, mondva, mennyire vágyom az egyszerű és romlatlan szívű emberek közé, milyenek közt növekedtem a magyar alföldön. Sidi Hamza szabad bepillantást engedett lelkébe, midőn kikérdezém párisi tapasztalatait illetőleg. Megvallotta tehát, hogy bolondok házában vélte magát találni. A mi leginkább meglepte, a czivilizáczió székvárosában, ez a léleknek nyugtalan, lázas állapotja, mely kiolvasható az emberek tekintetéből. «Körülbelül ilyennek képzeljük mi azok szenvedéseit, kik a túlvilágban el lesznek kárhozva; a nyugtalanság örökös gyötrelmei közepett fogják keresni azt, mitől elestek: az üdvöt»— mondá Sidi Hamza. Valamennyi arabs e benyomással tér vissza Párisból. A föliiletes franczia, kinek a komoly gondolkozás nem épen erős oldala és a ki annyira önhitt, nem is gyanítja, mily szempontból ítéli meg az, kit ő barbárnak tekint. Mennyire bántaná végtelen hiúságát, ha tudná, mikép lát-