Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473
III. Az arabs
AZ ARABS. midőn szigorú illemszabályokkal vélte fejlesztendőnek a szemérmet a nemek közt, erről meggyőződhetünk, ha tekintetbe veszszük a jó erkölcsöket az araboknál és a rosszalókat a forró éghajlat alatt lakó keresztényeknél vagy nem arabs habár muzulmán népeknél. Ez utóbbiak ugyanis jobbára csak a vallási dogmákat fogadták el, aKoránnak törvénykezési rendelkezéseit csak annyiban, mennyiben nem ellenkeznek ősi szokásaikkal, az illemtant pedig többnyire ignorálják. A jól nevelt arabs nő fülig pirulna, ha férje akár anyjának jelenlétében megcsókolná. Ismételten mondom itt, hogy Mahomed hitét tisztaságában az arabok közt kell tanulmányozni. Ha arabsnál látogatóban vagyunk, nagy neveletlenséget árulnánk el, ha lovát, fegyvereit, vagy egyéh holmiját nagyon dicsérnők, mert ezáltal ő mintegy kötelezve érezné magát, a megtetszett tárgyat nekünk fölajánlani. Hogy mily finom szívességgel bánik el az arabs vendégével még akkor is, ha keresztény, erről nekünk magyaroknak is, kik szintén híresek vagyunk vendégszeretetünkről, alig van fogalmunk. Illusztráczióul szolgálhat a következő adat. Egykori iskolatársam atyjának van egy 240 főből álló gum-ja (lovascsapatja). A kegyelmes úr többször rendeztetett szórakozásunkra futóversenyt. Egy ízben proponálta, hogy fussak ő vele versenyt. Elsőnek érkeztem czéllioz, de észrevettem töhhször, hogy telivér paripáját megakadályozta az enyém elé vágtatásban. Meg is mondtam neki, mire ő azt a finom bókot mondta: «Az én törzsemben soha sem volt olyan paripa, mely gyorsabban tudott volna futni a vendégeiménél.» 3*