Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

XVII. Vendégszeretet

VENDÉGSZERETET. 131 fogadott ellenségük halálát a gyilkosokon kegyetlenül megbosszulták. Ily eszményi felfogása van minden arabsnak a venszeretetről és annak kötelességszerű gyakorlását minden körülmények között a vallásosság és erkölcsiség egyik főtényezője gyanánt tekintik. Bárki legyen is a vendég, személye szent és sérthetetlen, nemcsak étellel-itallal, szállással s a többi szükségessel látják el, de a jövevény ha gyámolításra szorul, szíves fogadtatást és nemes lelket talál. És ép abban fekszik erkölcsi fensége ez erényének, hogy ha mi jót tett az utassal, ebben sem maga nem lát különös érdemet, sem azért elismerésre igényeket nem for-' mái: sőt ellenkezőleg, ő van hálával Istennek, hogy vendéget küldve, módot nyújtott neki, magát igaz szívünek mutatni. A nagylelkűséggel ritka gyöngédség is párosul a vendégek szíves látásában: soha nem kérdik az érkező fáradt utastól «ki fia vagv?» ; legyen az ismerős vagy ismeretlen, arabs és igazhitű vagy nem, mindez mitseni változtat a dolgon: az utast Isten vezérelte közéjük és annak akaratját teljesítik, midőn sátruk alatt pihenést s körükben testi és leki üdülést nyújtanak neki; az egyedüli elismerés, melyre számít, az, hogy ha majd ő is elvándorol a földi létről az örökkévalóságba, mindnyájunk atyja előtt megjelenve, ez boldogságának kimérésében betudja majd neki tanúsított vendégszeretetét és hasonló fogadtatásban részesítse. Mikor a jövevény ismeretlen és megmondva kilétét vagy előmutatva ajánló levelét, különös rokonszenvre számíthat, viszont gyengédséget fog tanúsítani, ha csak akkor fedezi föl kilétét, midőn a sátor ura már jelentékeny bizonyságát nyújtotta szokott vendégszeretetének, ily módon nem fosztva őt meg az önelégedett-