Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVIII. fejezet. A Buam-szurdokon át Vjernyibe és onnan Taskentbe

588 A BUAiM-SZURDOKON ÁT VJERNYIBE ÉS ONNAN TASKENTBE erőltetés nélkül való. Persze nem akármiféle arbakes-röl (kocsisról) vagy dzsigit-ről van szó, hanem olyan emberekről, a kik saját kultúrájúknak bizonyos magasabb fokán állanak. Az érdekközösség egyik részről sem hiányozván, van elég anyag a beszélgetésre — de főleg a forma az, a mi a közvetítő szerepét játszsza. Nagy érdeme az oroszoknak, hogy az ázsiai népeket, illetőleg azoknak kulturáját teljesen méltányolva, a magukéhoz emelik. A benszülöttekkel való érintkezést nem tartják terhes politikai szükségletnek, hanem egészen őszintén fogadják be őket társaságukba, érintkeznek velük minden hátsó gondolat nélkül, de a mellett nagyon jól tudva ennek a dolognak óriási jelentőségét, egész rendszeresen, következetesen hajtják végre a legapróbb részletekig. Nagyobb távolságot, mint a szegény MACHMUD-BEK kirgiz, meg az óriási tartomány sokszorosan kitüntetett kormányzója közt van, alig. lehet képzelni. S mégis a két férfiút a vadászat, utazás és háború ezer eseménye és kalandja közben szövődött oly kötelék fűzi össze, a melyet alig lehet másnak nevezni, mint barátságnak. Azt hiszem, hogy MACHMUD-BEK darabokra hagyná magát vagdaltatni tábornokáért, ez pedig nem egy alkalommal tanúsította jóakaratát barátja iránt, nem utolsó módon azzal, hogy mint vendégét, olyan barátságos fogadtatásban részesítette. Könnyen belátható, hogy az ily magas helyről szolgáltatott példa a benszülöttekre a lehető legjobb benyomást teszi, s a chaber gondoskodik róla, hogy annak híre a hegység legrejtettebb zugaiba, a puszták legtávolabbi széleire is elhatoljon. Az akadékoskodok ugyan azt mondhatják, hogy mindez számításból történik, hogy a vezető elemek éppen a chabert használják fel politikai czéljaik elérésére. Láttam azonban MACHMUD-BEK-et asztalnál, a szalonban, láttam, mint osztja meg a kumiszt házigazdájával, láttam, mint áll fel, mosolyogva hajol meg és vonul vissza, ha véletlenül egy tál sonkát hoznak az asztalra; láttam őt egy sereg fiatal hölgy közepette, mintegy vidám tamasán: vagy valamelyik tábornokkal komolyan beszélgetni, vagy pedig láttam végül, milyen figyelmesen hallgatja az egyik házikisasszony zongorajátékát. Nem hiszem, hogy az orosz kormány az ilyen szép jeleneteket csak az egyszerű utazó előtt mutogattatja, „ad captandam benevolentiam!" Ezek egészen természetes és — örvendetes viszonyok, a melyeket az igazi humanitás szempontjából csak dicsérnünk lehet. Oly humanitás az, a mely nemcsak az európai czivilizáczió teljes diadalát tartja szem előtt, hanem törődik az egyesek ügyes-bajos dolgával is, mert nem árasztja el őket a czivilizáczió áldásaival, mint valami kényszerzubonynyal, a nélkül, hogy eziránt meg nem kérdezte volna őket alaposan. Messze kívül esnék e könyv keretén, ha fel akarnám sorolni mind azt a sok apróságot, megfigyelést, a melyek, úgy, mint ez a MACHMUD-BEK-féle epizód, azt a meggyőződést érlelték meg bennem, hogy Oroszország czivi-