Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

I. fejezet. Budapesttói a Kaspi tengerig

BUDAPESTTŐL A KASPI TENGERIG 2!) németül, oroszul és tatárul jól beszélt, s végül kívánságai sem látszottak igen túlzottaknak: czélszerűnek látszott őt az „elveszett" LAIS pótlására felfogadni. Ezt a nézetemet közöltem dr. STUMMER-rel, s minthogy ő is tel­jesen egyetértett velem, megfogadtuk k'l .ipPKRT-et hat hónapra, havi 150 rubel fizetéssel, a mely összegnek fele a szerződés megkötése után előre volt fizetendő. Titliszi fogalmak szerint — Tiflisz egyike a legdrágább városok­nak — ez az ár nem túlságosan nagy, s így meg lehettünk elégedve, hogy ettől a kellemetlenségtől ilyen gyorsan megmenekültünk. — KLiPPERT-et április 9 én 5. kép. Tiflisz. fogadtuk fel, s már 10-én tovább utaztunk. Ez a gyors elhatározás és ügyeinek rendkívül gyors rendezése, a mikor hat hónapra hagyta el otthonát, nekünk nagyon tetszett, s valóban szerencsét kívánhattunk magunknak ehhez a kitűnően sikerült fogáshoz. Azonban, sajnos, a mint a későbbiek mutatták, alaposan csalódtunk, mert a jó KLipPERr-tel ugyancsak sok bajunk volt még... De térjünk vissza tifliszi tartózkodásunkra. A ki olvasta MIRZA SAFFI-t, s beleképzelte magát abba a mesevilágba, a melylyel BODENSTEDT tolla szőtte körül Tifliszt és a Kura völgyét, az ugyan­csak kiábrándul, ha meglátja a modern Tifliszt. Száraz és vigasztalanul kopár, puszta dombokkal körülvett széles, kietlerf völgyben amfiteátrumszerűleg emelkednek a város egyszerű, európaias,

Next

/
Thumbnails
Contents