Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
II. fejezet. A közép-ázsiai vasúton
77 A KÖZÉP-ÁZSIAI VASÚTON (L kötet, 506. lap), a mely így hangzik: „Az Arpa-talak hágó, a melyen a legközelebbi napokban akartunk átkelni, vallásokat választ el egymástól. Keletre tőle csak szunniták laknak, nyugatra pedig síiták is. A két mohammedán felekezet mindazáltal a legszebb egyetértésben él, s az az ellenségeskedés, a mely különben a szunnita törökök és a siita perzsák közt lenni szokott, itt teljesen hiányzik". Könnyen érthető, hogy a síksági tádzsikok, a kik a szunnita török népek kényuralma alatt élnek, ma szintén mind szunniták. Nem magyarázhatjuk másképen a Szárik-kol-Pamir rejtett völgyeiben lakó érdekes siita perzsák eredetét, minthogy azok az előrenyomuló szunnita törökség elől menekülve, a hegységbe vonultak, a hol vallásukat és néprajzi vonásaikat zavartalanul megtarthatták. Az ázsiai magas hegységek bérezés vidékei nem olyan lakóhelyek, a melye ket valamely szabad nép minden különös kényszer vagy nyomások nélkül keresne fel. így pl. a kirgizek csak akkor kezdték nyájaikkal a Klian-Tengri vidék magas völgyeit felkeresni, a mikor a virányosabb és gazdagabb, mélyebben fekvő legelőket és mezőket a gyarmatosok stb. ellepték, s szűk lett nekik a hely. A galcsák siita iszlám vallása valóban nem azért jutott azok közé a rejtett, kietlen hegyek közé, hogy ott az eredeti primitiv nap- vagy tűzimádást elnyomja. Sokkal inkább valószínű, hogy ez a vallás Iránból származott, s csak az előrenyomuló törökök elől menekült a hegyek közé, a hova őket azután sokkal, de sokkal későbben a szunnita kirgizek követték, a kik szerencsére elég rossz mohammedánok, s így nem irtóztak attól, hogy ezekkel az „eretnekekkel" barátságosan érintkezzenek. A visszavonulás idejét — egybehangzóan az iszlamnak Ázsiában való elterjedésével — időszámításunknak VIII—X. századáig tehetjük. Később ugyanis Turkesztánban a szunnita törökség vált uralkodóvá, azt meg fel nem tehetjük, hogy ezt a galcsa-telepet későbbi siita menekültek alapították, mert számos ethnografiai ok szól mellette, hogy ez a törzs régóta elzárkózottan és izoláltan fejlődött. Akárhogyan is áll már most a dolog, ennek az okoskodásnak az volt a czélja, hogy kimutassuk, miszerint a mai Turkesztánban a perzsák elterjedése nem azonos a szártok elterjedésével, továbbá, hogy egy hajdani iráni népfaj maradványai egészen a Pamirig s a mai Ferghanába is előrenyomultak ugyan, de általában (Taskent kivételével) a Szir-Darja vonalát nem lépték túl. Kasgária és Kelet-Turkesztán türk népei azonban egységes, közös eredetű valódi török származású népek. A mi a „szárt" szót illeti, ennek csak egy magyarázatát ismerem, azt, a melyet LERCH adott és v. SCHWARZ idézett. Ez a magyarázat a már PTOLEMAEUs-tól is használt „Jaxartai" elnevezésen alapul, 1 a mely a hasonló 1 V. ö. a „Jakyges, Jazyges", magyarul Jász=íjász szavakat. Kirgiz nyelven jaak vagy dzsaa íjat jelent.
