Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

II. fejezet. A közép-ázsiai vasúton

74 A KÖZÉP-ÁZSIAI VASÚTON „Csala-kirgiz" (hasonlóan Kara-kirgiz) Szemirjécsben, holott Taskent vidékén a letelepült kazakokat kurama néven nevezik, a mi keveréket jelent, s úgy értelmezik, mintha ezek a földművesek szárt és nomád kirgiz vér keverékéből származnának, noha a kirgiz tipus az uralkodó. Tekintve, hogy mindez a sok nép mohammedán, és a többnejűség többé-kevésbbé szokásaik közé tartozik, továbbá, hogy mindannyian évszázadokon át a legnagyobb felfordulásban, az ököljog és a rablóhadjáratok idejében éltek, a mikor a rabszolgaság és a nőrablás nagy szerepet játszott, könnyen beláthatjuk, hogy ilyen körülmények között tetemes vérkeveredésnek kellett bekövetkeznie. Azonban ez semmiesetre sem szándékosan, hogy úgy mondjam, a különböző törzsek közt létrejött megegyezés szerint történt, a mint ezt itt-ott a benszülöttek néprajzi meséi mondják. Ez a dolog nagyon fontos annak a népességnek a megítélésére, a melyet ma Turkesztánban általában szárt néven neveznek, s a mely tádzsik-okból, vagyis iráni eredetű perzsákból, részben pedig türk törzsekből áll, a kiket az ország nyugati részeiben, különösen Khivában, Bucharában és Szamarkandban az özbek vagy uzbek népfaj képvisel. A míg az országnak ebben a részében tádzsikok és özbekek össze-vissza keverve, mint szártok laknak ugyan egymás mellett, de nemzetiségüket még sem tagadták meg, mert maguk bevallják a kérdezősködésre, hogy ők tádzsikok, vagy özbekek: addig kelet felé a különbség mindinkább elmosódik, s itt törökül beszélő szártokat találunk, a kik tagadják, hogy ők perzsa, vagy özbek eredetűek volnának, hanem egyszerűen szárf-oknak vallják magukat. Taskentben aránylag már nagyon jelentéktelen a tádzsikok száma ahhoz képest, hogy Bucharában és Szamarkandban milyen nagy százalékát teszik a lakosságnak a csagataj-török népekkel szemben. Tovább nyugat felé teljesen eltűnnek a tádzsikok az odavaló népek közül, s csak mint utazó kereskedőket találjuk meg őket, ellenben a letelepült szártok, a kik öltözet, szokások, vallás és tipus tekintetében nagyon hasonlítanak hozzájuk, ámbár törökül beszélnek, mégis határozottan tagadják, hog)' özbekek volnának. Kelet-Turkesztán letelepült városi népei (Kasgártól Nijáhig és Chamiig

1 stb. semmiben sem különböznek ezektől a nyugati szártoktól, s ezekhez hasonlóan, egyszerűen szártoknak nevezik magukat, mert a kasgarlik és ak-sztilik'

2 elnevezés csak a helyet jelöli meg közelebbről, a honnan az illető egyén való. A kasgarlik szónak azonkívül meg van az a jelentése is, hogy az illető politikai értelemben Kelet-Turkesztánból való, s mindig úgy magyarázzák, hogy „Khitaidiki kísi", vagyis „Khinába való ember". A szártok között tehát két nagy nyelvcsoportot különböztethetünk meg. Az egyik a régi, elrontott perzsa nyelvet beszélő tádzsik nép, a másik 1 Az előbbi a Kuen-lün északi lejtőin, az utóbbi a keleti Tien-sanban. 2 A -lik szótag olyan, mint a magyar -i képző, a me ly az eredetet fejezi ki.