Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XIX. fejezet. A közép-ázsiai bazárok

634 A KÖZÉP-ÁZSIAI BAZÁROK Áttérek most a fém-művesek utolsó csoportjára, a mely a bazárokban a legjobban vonzza az európai turistákat, t. i. az arany-, illetőleg ezüstművesek csoportjára. Az arany ugyanis Turkesztánban alig ismeretes anyag, s az arany ékszerek csak papirvékonyságú aranylemezekkel fedett ólom- vagy rézdolgok. Az ezüstművesek munkái a technika szerint négy csoportra oszthatók: 1. A vert és czizelált művek; 2. a flligran-munkák; 3. a fémveretes munkák és egyfajta cloisonné ; 4. az Oxidált ezüstdolgok, az ú. n. Tula-ipar módjára készítve. Nagyon messze vinne, ha fel akarnám sorolni és leirni mind azt a töménytelen dolgot, a mit a szárt ezüstművesek a legprimitívebb eszközökkel, nyílt bazárokban, elismerésre méltó ügyességgel készítenek s csak arra szorítkozom, hogy a nagy választékból kiemeljem a gyönyörű kis amulett-tartókat, a filigranművű eredeti női ékszereket, valamint az érdekes cloisonné-műveket, a melyek kezdetleges voltuk ellenére is, megragadó hatásúak. Ezek úgy készülnek, hogy a kivánt rajz szerint, laposra vert ezüst drótokat forrasztanak az edényre, az így támadt kis mezőkbe aztán viaszszal kis türkízeket ragasztanak, s végül az egészet lecsiszolják. Azt hinné az ember, hogy ez a viasz nem tart semmit, pedig ezek az általánosan használatos dolgok igen tartósak, s az ornamensek nemcsak, hogy maradandóak, hanem mozaikszerű, sima felszínük pompásan fest is. A tulai technika is egészen jól sikerül a szártoknak, sajnos azonban, előbb-utóbb a stilus elrontására fog vezetni, mert ép úgy, mint a Kaukázusban, az oroszok nagyon szeretik ezt a holmit s a mindinkább szaporodó tömeges megrendeléssel együtt nagyon kezd terjedni a nyugati ékítmények alkalmazása is, Az ékszerekhez a szártok a türkízen (firuza, peruza) kívül még achatot, karneolt, különös előszeretettel korallokat és mindenféle értéktelen, tarka üvegutánzatokat használnak, a melyek a díszes, de bizonyos barbár módon túltömött daraboknak eleven frisseséget kölcsönöznek. A vert és czizelált használati tárgyak ornamentikája legtöbbnyire igen nemes stílusú, de az ékszerek inkább a munka pontosságával, az alak eredetiségével hatnak, s valami absztrakt szépséggel nem igen dicsekedhetnek. Ezek az ékszerek csak akkor jók, ha „lármásak", azaz ha nem csak csillogó, villogó ragyogásukkal vonják magukra a figyelmet, hanem a szó szoros értelmében hangos csilingeléssel hirdetik, hogy „vannak" és díszítik a hiú szépséget. Különösen a nyak- s mell-ékek olyanok, mint valami szánkó lószerszáma, mert a legkisebb mozdulatnál csörömpöl, csilingel és peng a sok lógós csecsebecse. Ezzel be is fejezem a turistára nézve érdekes holmi ecsetelését, a mit a szemirjecsi, taskenti vagy szamarkandi bazárokban kaphat. Mielőtt azonban ismét felvenném utazásunk eseményeinek fonalát, röviden vázolom, hogy