Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVII. fejezet. Városi élet Przsevalszkban, sólymászat és vadászat az Isszyk-kul partján

VÁROSI ÉLET PRZSEVALSZKBAN ; SÓLYMÁSZAT ÉS VADÁSZAT AZ ISSZYK-KUL PARTJÁN 5G 1 végre a vadász maga is megpillanthatja a vadat. Most aztán a térszín szerint vagy egy darabig utána cserkésznek a vadnak, vagy pedig feléje vágtatnak, s kellő távolságból, a mi nem lehet több néhány száz lépésnél, eleresztik a sast. Ez úgy történik, hogy a vadász felemeli a karját, elereszti a békót s a „prtiaty" kiáltást hallatja, mire a madár magától is elszáll. Rendesen kényelmesen követi áldozatát és nem siet azt leütni, azért a vadászra rendesen tisztességes „run" vár. Kisebb vadaknak, mint rókának vagy fiatalvadnak egyszerűen hátgerinczét ragadja meg mind a két lábával s azt egyszerűen eltöri, úgy, hogy az állat rögtön kimúlik. A farkast csak egyik lábával fogja meg s a másik lábát készen tartja, hogy abban a pillanatban, a mikor a farkas hátrakap, azonnal megragadja a fejét, s neki is ellenállhatatlan hatalommal töri el a gerinczét, mint a rókának. Ilyenkor gyakran heves küzdelem fejlődik ki s némely ügyetlen berkutot az első farkas megölhet harapásaival. Magam, sajnos, egyetlenegy eredményes sasvadászatot sem láttam, mert az a várakozásteljes egész napos nyargalászás a Korundu völgyében nem vezetett eredményre, mivel nem találtunk vadat. A most adott leírást csak kirgizeknek, meg olyan oroszoknak köszönhetem, a kiknek szerencséjük volt sassal való vadászatban résztvenni. Ezek az adatok, akár a vjernyi-i hivatalnokoktól, akár az Ili-altöld kozákjaitól, akár przsevalszki telepesektől, akár pedig a havasok kara-kirgizeitől származzanak, minden részletben annyira összehangzók, hogy valódiságukban nem lehet kételkedni. Arról az irgalmatlan • szemkikaparásról, a mivel a sas támadásait szokták rendesen jellemezni, senki sem tud semmit, hanem mindenki csak arról beszél, hogy milyen vaskarmokkal töri el a sas az állatok gerinczét. Minden igazi ragadozómadárnak karma az igazi fegyvere, ennek tűhegyességében meg izomzatában van a madár igazi ereje, nem pedig csőrében, a melyet nem is mozgatnak olyan izmok, hogy a madár csőrével igazán veszedelmeseket tudna vágni. A sas lába csúnyán szétáll, a mitől olyan idétlen a járása, pedig éppen ezzel nyúlik meg az emelőkar s ezzel tud a sas olyan rengeteg erőt kifejteni, hogy az állatoknak megragadja a gerinczét és eltöri. A királyi madárnak mindenesetre sokkal nemesebb harczmodora ez az erőszakos támadás, mint a gyáva szemkikaparás, a mit neki tulajdonítanak s a mi néha talán előfordulhat, ha a madár olyan állatot támadott meg, a melynek igen erős fegyvere a szarva, mint pl. az őzbak, vagy az antilop. Ebben az esetben ugyanis az előrenyújtott karmok nem képesek rendesen megragadni az állatot, a madár rohanó áldozatán szárnycsapásokkal igyekszik fentartani az egyensúlyt s vak dühében áldozatát csőrével is vágja ott, a hol éri. A királyi madár tisztességének megmentése végett mondtam el ezeket, de megjegyzem, hogy magam nem láttam sohasem s csakis a kirgizek elbeszéléseire támaszkodom. Relata refero!