Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVII. fejezet. Városi élet Przsevalszkban, sólymászat és vadászat az Isszyk-kul partján

VÁROSI ÉLET PRZSEVALSZKBAN ; SÓLYMÁSZAT ÉS VADÁSZAT AZ ISSZYK-KUL PARTJÁN 5G 1 nyílt azoknak az „elsűlyedt" városoknak egyikét is látni, a melyek az Isszykkul felfedezésének történetében annyi vitára adtak alkalmat. Azon a helyen, a melyet meglátogattunk a Kara-szu öbölben, valóban egész halom cserép, égetett tégla, salak hevert a partszélen, s látszik, hogy kétségtelenül a hullámzás verte partra. A maradványok sokkal sérültebbek voltak, hogysem érdemes lett volna őket gyűjteni, s azonkívül be kell vallanom, hogy a lelet geográfiái oldala sokkal jobban érdekelt, mint a régészeti, úgy, hogy a minden díszítés nélküli, nagy tömegben heverő maradványok csak annyiban érdekeltek, hogy aránylag magasan fejlődött technikával, kétségtelenül korongon készültek. Erről a helyről október 10-én ALCZOV kíséretében ismét visszatértem Przsevalszkba, ezúttal nem egyenesen a pusztán végig, hanem kerülővel a Bir-bas (egy fej) löszszel borított domblánczon át, a melynek érdekes alakulatát meg akartam tekinteni. Ezen az úton szerencsém volt a ritka havasi-szalonka (Scolopax Mentalis Eversm.) egy példányát lelőni. Ez a madár őszszel és télen többször lejön az Isszyk-kul mélyedésébe, a hol különben ép úgy magányos életet folytat, mint költőhelyének csendes száz-ain. Nem éppen nagy ritkaság, mert a Dzsergalánban való vadászaton egy délelőtt 6-ot is láttam, de olyan elszórtan rejtőzködik, láthatatlanul, s a mint megfigyeltem, úgy meglapul, hogy nagyszámú hajtóval lehet csak felverni. Ugyanekkor néhány talpas-tyúkot (Pterocles arenarius) is felzavartunk, a mely itt az Isszyk-kul magas medenczéjében már igazán a ritkaságok közé tartozik. A legközelebbi kirándulást a Dzseti-Oguz

1 (Hét ökör) folyó partjának erdőségeiben rendeztük, hogy ott néhány napot őzvadászattal töltsünk. Október 15-én indultunk oda, de mivel szyrti betegségem újra elővett, már 17-én visszatértem Karakolba, míg S

TUMMER dr. még néhány napig kinn maradt embereinkkel. Nagyon szerettem volna a Terszkei-tau előhegyeinek vidékét messzebb keletre is megismerni, s ez a rövid kirándulás ebben a tekintetben sok érdekes tapasztalattal gazdagított. A középső Dzseti-oguz és az Örtök vidéke nagyon vonzó, mert a legfestőiesebb homokkő-sziklák hosszú szirt-sorozata tárul itt fel, világos-vörös 1 Dzseti-oguz annyit jelent ugyan, mint „Hét ökör", s a völgy felett emelkedő hegy neve „Oguz-bas", annyit jelent, mint „ökörfej", de a környék kara-kirgiz és szárt népeinek nyelvén, a kik éppen ezt a magyarázatot fűzik a szavakhoz, a többi türk idiomának megfelelően ökör annyi, mint ögiiz. Azonkívül a helyszínén sohasem ejtik ki külön dzseti oguz, hanem mindig együtt, így: dzsetigúz. Könnyen gondolhatni, hogy e szóban talán, mely a Terszkeitan legmagasabb részéről leinduló és szép fekvésű völgynek a neve, valami emléke maradt a régi türk ghúz vagy úz népnek. A hét (dzseti) jelző genealógiai epitheton, a mely minden türk nyelvben használatos s még a magyar Hetu moger is megőrizte. Oghuz-bas és Dzseti ghúz tehát annyit jelentene, mint „A ghuz eredete", „a hét ghuz (törzs)". A „toguz Ghúz" (kilencz ghuz) a történelemből is ismeretes.